Közélet

Kiugrott a 7-es busz ablakán

Ritkán írok postot a saját blogomra, de tegnap délután olyat láttam a 7E buszon, amit ha nem a saját szememmel látok, biztos, hogy nem hiszem el. (Pontos időpontot és a jármű számát feljegyeztem, direkt nem írom ki, nem szeretném, ha az ártatlan buszvezetőt hurcolnák meg, más hülyesége miatt.)

Egy kb. 12 éves 170 cm magas, hosszú hajú gyerek a barátjával utazott az Etele tértől a Szent Imre kórházig. Kelenföld városközpontnál felálltak, és egy nyitott ablakhoz mentek a 2. ajtó és a csukló között. A hosszú hajú gyerek kidugta a fejét az ablakon, többen ránéztünk erősen, majd visszahúzta. Az Ikarus buszok egyetlen hátránya, hogy nagy ablak van, és a hülyék szeretnek vele szórakozni. A kihajolás szinte minden napos, na de ami ez után következett:

A Szent Imre kórház előtt a lámpánál megállt a busz, álltunk, majd az egyik gyerek a busz mellett sétált. Az utasok többsége köpni-nyelni nem tudott, többek között a buszvezető sem, akinek elkerekedett a szeme, szerintem még ő sem látott ilyet. Pont az ablak felé néztem, amikor láttam, hogy a 12 éves gyerek az ülésen áll, és rakja ki a lábát az ablakon, majd kiugrik. Társa is követte volna, de addigra már annyian nézték őket, hogy inkább az ajtónál szállt le a következő megállóban. Közben a busz is elindult.

A gyerek ugrása és a busz indulása között alig telt el néhány másodperc. Ideges lettem, mert ha nem tudja kirakni idejében a lábait a hülye, és elindul a busz, nagyot esett volna, legrosszabb esetben a busz alá keveredett volna. Ki lett volna a hibás? Természetesen a buszvezető. Nekem miért nem jutottak eszembe 12 évesen ilyen baromságok? Miért nem veszélyeztettem mások állását? Miért nem nevelik meg a szüleik ez ilyen gyerekeket?

Elgondolkodtam, hogy leszállok a haverjával együtt a korháznál és nagyon megverem a gyereket, de aki az utcán volt, nem sokat látott, és nem tisztem 12 éves gyerekeket bántani, de ha senki nem neveli meg, valakinek meg kell neki tanítani, hogy ez nem játék. Végül nem szálltam le, nem avatkozom bele a természetes szelekcióba.

A tujázás és a metró sínfutás után ez lesz az újabb hülyeség?

BKV-figyelő

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik