Közélet

Két pozitív tapasztalat

Kedves Figyelő!

Igen kellemes utazásban volt részem ma este (2008.01.17), köszönhetően az 1271-es számú V149-es busz sofőrjének. A buszvezető ugyanis a következő üdvözléssel indult el a Deák térről: “Minden kedves utasunknak kellemes utazást és szép estét kívánok! Első megállónk az Astoria.”

A hangnem végig megmaradt, nem csak a megállókat mondta be lelkiismeretesen, de az átszállási lehetőségekre is felhívta az utasok figyelmét. Még arra is futotta a fiatal sofőr kedvességből, hogy a végállomáson elköszönjön tőlünk. A hangján érezni lehetett, hogy nem valami sablonszöveget mormol unottan a mikrofonba, hanem komolyan az a szándéka, hogy kellemesebbé tegye a csütörtök esténket.

Talán egyesek a blog színvonalának zuhanásaként értelmezik, ha beteszed ezt a levelet, mondván, ilyen apróságokkal nevetséges foglalkozni, mikor olyan nagy gondok vannak a BKV körül. Szerintem a jót is fontos megbeszélni, még akkor is, ha “apróságnak” tűnik.

Ezzel a kedvességével a buszvezető visszaadta az életkedvemet egy idegtépő és fárasztó nap után. Ezúton is szeretném megköszönni Neki!

Üdv,
Fantom

Hasonló:

Ma 17:45 körül a Kálvin téren furcsa dolog történt velem. Bérletért álltam sorba az aluljáró jegypénztáránál, és a következő megfigyeléseket tettem:

1. A sor gyorsan haladt.
2. A kihangosító működött, méghozzá megfelelő hangerőn és minőségben
(nem recsegés, nem éteri neszek, de nem is fülsértő).
3. A pult mögött egy nagyon kedves középkorú hölgy ült.
4. Aki mindenkinek köszönt, és a tranzakció végeztével további szép
estét kívánt.
5. És az előttem álló vidéki emberkétől megkérdezte, hova megy, és
mivel elég volt a szakaszjegy az utazásához, a kért vonaljegyekhez
képest több száz forintot spórolt neki.

Ilyen is van! Le a kalappal!

up

Ajánlott videó

Olvasói sztorik