Közélet

Egy rendes sofőr

Üdv minden címzettnek.

Ma este (I.08), amikor felszálltam a 141-es buszra (BKI-209), oltári bűzt éreztem. Pár másodperc után rájöttem, hogy hányás szagot érzek. A korábbi éjszakai járatot bemutató post után óvatosan ültem le, és kémleltem az ülés melletti területet, hogy nehogy hányadékba érjen a kabátom, de nem volt nyoma sem… csak szaga.

10 perccel indulás előtt sofőr felszáll, és utasok felé kommunikálja, hogy “locsoltatni” fogja a buszt, ezét megy egy kört. Majd kérdés: “Maradnak”? Egy hölgy leszállt, hogy addig ő szív (mármint cigit). Mentünk egy kört az Etele téren, kisebb nagyobb bukkanókon; gondoltam, hogy valami olvadt vizet akar kifolyatni sofőrünk.

Aztán megálltunk egy furcsa pozícióban a 103-as járdájának a végén, a forgalmi épülettel szemben. Söfőr első ajtót nyit, majd el. Mi páran ülünk a buszon, közben látjuk a felszállóhelyen gyülekező embereket, és nem értjük a szitut…

Majd sofőrünk megjelenik forró vízzel telt locsolókannával és partvissal. Fülke mögötti ülés elé “löttyint” majd seper. És ismét… és ismét. (Kell-e mondanom, hogy ott volt a hányás, amit éreztünk?)

Majd miután kitakarított, sietve beálltunk a megállóba és indultunk. Persze az ekkor felszálló utasok szinte semmit sem tudtak az előzőekről, így volt aki fintorogva kérdezte, hogy mi ez a bűz, és az orrát befogva utazott leszállásig.

Végkövetkeztetésképpen:
1., szeretném megdícsérni a sofőrt, mert hősiesen kitakarította a buszról más mocskát. (ne mondja senki, hogy csak azért tette, mert közvetlen mögötte bűzlött!)
2., szeretném nem megdicsérni a qrva BtréV-ét, hogy egy végállomáson (sem) tudnak egy takarító munkatársat ‘fenntaratani’ hogy ha kell, akkor kitakarítson egy buszt.
3., azt azért nem értettem, hogy ha a buszra be volt hányva, és a vezetőbácsi amúgy is magára ‘vállalta’ a kitakarítást, akkor minek állt be az indulóhelyre a takarítás előtt?

Üdv,:
Armando Bertolucci

Ajánlott videó

Olvasói sztorik