Közélet

Rossz villamost állítottak forgalomba

Tisztelt BKV Figyelő!

Ma reggel ismét példát kaptunk arra, hogy a BKV milyen embereket alkalmaz, és mennyire törődik az utasokkal, miközben a csillagos égig emelné az árait!
2007.11.15-én 08.40-kor induló 41-es villamossal szerettem volna utazni, sok utastársammal együtt. A villamos még a végállomás előtt letette a hozott utasokat, majd beállt a megállóba, és nem nyitotta ki az ajtókat! Ott álltunk a szakadó esőben, és semmi információt nem kaptunk! Láttuk, hogy elkezdenek átmenni az emberek a 19-es megállójába. Mi is elindultunk, majd a villamoson (jó száraz körülmények között ácsorgó vezetőnőtől megkérdeztem mi a helyzet. Közölte szerelik a villamost! Kérdeztem miért nem szólt az utasoknak? Válasz: az első ajtón kiszólt az ott álló utasoknak, és ugye nem gondolom, hogy végig fog menni szólni mindenkinek?!

A villamos már szerelővel érkezett! Megnéztem a kocsi számát, és láttam hogy előző este (2007.11.14 17.12-kor a Galvani utcai megállóba érkező) ezzel a kocsival mentem hazafelé, és a Gellért-téri megállóban nem tudta kinyitni az ajtókat! Perceket álltunk, mire az első ajtót nagy nehezen kinyitotta. Utána nem volt gond az ajtó nyitással. Este miért nem tudták ezt a szerelvényt megnézni, ha tudták hibás?! Miért állították újra forgalomba?! Ezért a viselkedésért, az utasok semmibevevésért akarnak még több pénz kisajtolni belőlünk?

Az lesz a vége, hogy szervezni fogunk egy utassztrájkot, ami arra fog irányulni, hogy senki ne vegyen se bérletet, se jegyet,! Kíváncsi lennék mit csinálnának a kieső bevétellel? Egyre rosszabbak az utazási körülmények, és ma olvastam a tervezetet milyen járatokat fognak megszűntetni! Kocsival fogok járni, és arra fogok minden embert bíztatni!!
Felháborító amit megengednek maguknak!

Üdv.
Judit 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik