Közélet

“Vegyék meg a Magyar Nemzetet”

Két egészen hétköznapi, de szerintem vicces történetet szeretnék elmesélni.

Pár hete (vagy talán hónapja?) a nagy ellenőrbevetés eleje felé esett meg velem a következő: pár otthon (Kecskeméten) töltöttnap után hoztak fel Pestre autóval, a bérletem már lejárt. A Köbánya-Kispest állomásfantasztikumban száltam ki az autóból. Itt van egy kis leágazás a gyorsforgalmiról, a válán alacsony korláttal, majd járdával, és van egy felüljáró, amin átkelve el lehet jutni a metroállomás peronjának végére. Ott nyitott állomás lévén szokott lenni egy-egy ujságos, ahol ráadásul jegyet is lehet kapni, godnoltam majd veszek, és a legközelebbi helyen veszek bérletet. (A szabályos közlekedésről ritkán mondok le, a vidéki tömegközlekedés után úgy érzem bövem negéri az a 3000ft egy diákbérletért…) Persze az ujságos nem volt nyitva, nem tudtam sehol jegyet venni, kénytelen voltam felmenni a mozgolépcsö tetjén lévö irodába bérletért. Na persze, a lépcsö tetején egy csapat ellenőr. Egészen oldalt mentem fel, így csak egy nőt kaptam el. Kérte a béreletem/jegyem, mondom neki !
nem utaztam bkvval, a felüljáron jöttem át, most ha engedne vennék bérletet, köszönöm. Néz rám lefagyva (nyilván nem sokat hall ilyen szöveget :) ) jegyet, bérletet. Mondom nem utaztam bkvval ÉRTI, felüljáro, tudja. Továbbra se semmi, lefagyott, ‘jegyet bérletet’ megint. Mondom ezt most komolyan gondolja? Néz rám tovább, nem tudtam mást csinálni továbbmentem. Visszanézve is láttam, ahogy néz nagy szemekkel, azthiszem ez nagyon beütött, azota is szégyenlem magam…

A másik 2hete szombaton esett meg velem,a 149villamospotloval mentem az Astoriáig (a deákig akartam) a Fövám tértöl a soför folyamatosan osztotta a mikrofonba, a BKV szidásátol kezdve a kormány szidásán át a “vegyék meg a magyar nemzetet, énmár megvettem, maguk már megvették?” -en keresztül minden volt. Az alapprobléma az lehett (ahogy sikerült kivennem) hogy viszonylag sok idejig nem jött 149v az előtt, így sok ember szállt fel, aztán megrendült a soför azon, hogy egy másik 149v éppen mögötte van, “hogy lehet így szervezni a menetrendet”. Na itt már furcsa volt, aztán kibontakozott a lényeg. De a legjobban a felélénkülö bácsik/nénik tetszettek, hallottam olyat is, hogy “na ezt is el fogják innen távolitani”, sajnos az astoriánál muszáj volt leszállnom, féltem mi lesz velem ha kitör belőlem a röhögés…:)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik