Közélet

Kommentelők figyelmébe ajánljuk

Az alant olvasható levél volt a minap a postaládánkban. Akár még tanulságos is lehet. Olvassátok el.

NYÍLT LEVÉL

Ez a levél lehetne akár egy vitaindító poszt is, én azonban inkább egy kétségbeesett kiáltásnak szántam, mert véleményem szerint a kommentelők nagy többsége figyelmen kívül hagyja az itt, jobb oldalon olvasható első mondatot:

“Célunk és feladatunk a Budapesti Tömegközlekedést igénybevevők véleményét a köztudat és a BKV vezetői elé tárni, annak érdekében, hogy a közösségi közlekedés fejlődését elősegítsük, és a már meglévő járatok/vonalak szinvonala emelkedjen.”

Persze, ennek csak akkor van értelme, ha megpróbálunk valamennyire normálisan viselkedni – ha nem sikerül: semmi értelme ennek a blognak. Ez azért lenne szomorú, mert így a blog pont a céljának nem tud megfeleni, a kőbunkó, anyázós hozzászólók pszcihiátriai várójává degradálódik, a normális kommentelők elhagyják a blogot, az olvasók nem veszik komolyan. Pedig jó ez a blog. Jó, hogy van egy hely, ahol elmondhatod a problémádat, ahol véleményt mondhatunk (amit feltehetőn olvasnak az illetékesek is) egy nagyon fontos, az egész fővárost érintő dologról, ahol a vélemények szabadon ütközhetnek. Pont ez a lényege a civil-kontrollnak. De amint ez a fórum a mentálisan betegek játszóterévé válik, senki nem fog odafigyelni rá, be is lehet csukni a boltot. Szóval én arra kérek mindenkit, próbáljun meg kúltúráltan beszélgetni, vitatkozni. Nem baj, ha a véleményünk eltér (ez a lényeg: különbözőek vagyunk!), csak legyünk normálisak.

Köszönöm.

macgabi

Ajánlott videó

Olvasói sztorik