Rossz napja lehetett tegnap a Blaha Lujza téri Metró pénztárban üldögélő szőke, szemüveges 50 év körüli nagyságos asszonynak. Dolgoznia kellett.
Mivel a mozgólépcső tetején hajléktalanokra hajazó BKV-ellenőrök (?) serénykedtek, a nép beállt a pénztárhoz. A pénztáros hölgy szerencsétlenségére sok olasz igyekezett a Puskás-stadionba a Magyarország-Olaszország meccsre. A jelenetet sokáig nem felejtem el, az olasz fiatalember és a teljesen műveletlen, idegen nyelvet nem beszélő pénztáros között:
Olasz: 1 jegyet kérek – mondja előbb olaszul, majd angolul
Pénztáros: 1 mi? Már emelt hangon üvölt! Miért nem tudja pontosan megmondani, hogy mit akar…
(olasz emberünk hüledezve néz, nem tudja mi történik)
Én: Hölgyem, ne haragudjon, 1 jegyet kért a fiatalember. Miért tetszik ordítani?
Pénztáros: Maga meg mit szól bele? Azért ordítok, mert elegem van ebből a sok emberből, aki nem tudja mit akar. Mutatja itt nekem, hogy egyet kér. Mi egyet? Mit tudjam én? (Majd nemes egyszerűséggel kezének középső ujját az ismert nemzetközi jelzéssel a döbbent itáliainak mutatja, hogy az tudja, merre hány méter.)
Az olasz fiú rám néz, én pedig szégyellem magam. Európai Uniós ország, 2007. Norvégiában még a takarítónők is kenik-vágják az angolt, nálunk meg munkaundorban szenvedő, bunkó pénztárosok állítanak ki Magyarországról szánalmas bizonyítványt.
(Történt mindez 2007. augusztus 22. szerda, 17.50 Budapest, Blaha Lujza tér, a mozgólépcsőtől balra eső egyetlen nyitva tartó pénztárban. Az egész cég szégyellheti magát.)
