Közélet

BKV reagált néhány bejegyzésre

A BKV reagált néhány régebbi postra, olvasgassátok végig, és kérem a kommenteket is.

Tisztelt BKV Figyelő!  

Köszönjük, hogy észrevételével megtisztelte Társaságunkat.

1.) Hasba vágta az ellenőr a segítőkész utast!!
     
A BKV Zrt. igen sokat tesz a külföldiek korrekt tájékoztatásáért. Semmi esetre sem szeretnénk, hogy a helyismereti tájékozatlanság miatt bárkit budapesti tartózkodása alatt kellemetlenség érjen. Ezért a világ bármely pontján elérhető világhálón, a BKV Zrt. www.bkv.hu internetes oldalán keresztül is lehetőséget biztosítunk arra, hogy a külföldiek még a budapesti látogatásukat megelőzően idegen nyelveken is tájékozódhassanak a budapesti tömegközlekedés sajátosságairól, az egyes jegyfajtákról, a közlekedés igénybevételi lehetőségeiről, illetve annak feltételeiről.

Számos jegyfajtánk kifejezetten a Budapestre látogatók speciális igényeinek kielégítését szolgálja, ilyen pl. a napijegy, a turistajegy, a hetijegy vagy a Budapest Kártya, melyek igénybevételével, a budapesti helyismerettel nem rendelkező külföldi vendégeink kényelmesebben, egyszerűbben és külön jegykezelés nélkül utazhatnak a közösségi közlekedési járműveken.
A rendelkezésünkre álló adatok alapján, a 2007. július 11-én, a 3-as metró, Deák Ferenc téri állomásának peronján történt esettel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk.

Jegyellenőreink elmondták, hogy az ellenőrzés folyamán 3 fiatal, külföldi utas érvényes jegyet vagy bérletet nem tudott felmutatni, amiért jogosan kívántak velük szemben pótdíjazási eljárást kezdeményezni. Alapvető angol szavakkal tájékoztatták őket arról, hogy a BKV Zrt. jogosult arra, hogy az utasok jegyének és bérletének érvényességét az utazás során bármikor ellenőrizze. Az utazási feltételeink alapján — melyek betartása valamennyi utasunk, így a magyarországi turisták számára is egyformán kötelező —, aki járműveinken érvényes jegy, bérlet nélkül, vagy érvénytelen jeggyel, bérlettel kísérli meg az utazást, illetve vagy valamilyen kedvezményt jogosulatlanul vesz igénybe, az pótdíjat köteles fizetni.

A pótdíjazás során munkatársaink nem mérlegelhetnek körülményeket, nem tehetnek különbséget a kül- és belföldi utasok között, az utazási feltételek megszegőivel szemben pótdíjazást kell kezdeményezniük. Az utasok ezt meg is értették és munkatársainkkal együtt is működtek volna a jogosan történő pótdíjazásukban, de ekkor ment oda hozzájuk egy férfi utas és közölte a külföldiekkel, hogy az ellenőröknek nincs joguk a pótdíjazáshoz, az utasoknak nem is kötelességük pótdíjat fizetni. Ezt követően az utasok együtt sietve el is hagyták a helyszínt. Utasainknak a jegyellenőreink munkáját megkönnyítő, segítőkész magatartását minden esetben megköszönjük, önálló intézkedésre azonban pl. egy pótdíjazási ügyben már nem jogosultak. Az utazási feltételek betartásának elmulasztása esetén történő pótdíjfizetési kötelezettséget ugyanis jogszabály írja elő, annak behajtása akkor lenne jogszerűtlen, ha azt semmiféle jogszabály nem írná elő. Mivel a közbeavatkozó illető hazudott a bántalmazásról, Társaságunk rágalmazásért feljelentést tesz.

Köszönjük, hogy észrevételét megosztotta velünk, járműveinken kellemes utazást kívánunk.
     
2. Szép álmok a villamoson

A BKV Zrt. a Budapest Főváros Önkormányzatával kötött „Szolgáltatási szerződés” alapján tervezi, működteti Budapest főváros menetrend szerint működő közösségi közlekedését és ellenőrzi a szolgáltatás megfelelő teljesítését.

Természetesen egyetértünk Önnel, hogy az utazási feltételeket megszegő utasokkal szemben eljárjunk, azonban a társadalom problémáját – a hajléktalanok helyzetét – a BKV Zrt. nem tudja megoldani. Az Ön részéről jogos elvárás az, hogy a társaság tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az utasok zavartalanul és kultúráltan tudják a szolgáltatást igénybe venni. A probléma megoldását segíti, hogy a metróvonalak állomásain 2007. március elejétől ismét megkezdtük az úgynevezett bejárati ellenőrzést. A bejárati ellenőrzés célja, hogy szolgáltatásunkat csakis érvényes jeggyel, vagy érvényes bérlettel vegyék igénybe az utasok, vagyis a jegy, bérlet nélkül utazókat megakadályozzuk a szolgáltatásunk igénybevételében. Terveink szerint a metróállomásokon – a zárt rendszer bevezetéséig – folyamatosan fogunk bejárati ellenőrzést végezni.

3. Ez már sok…

Levelét továbbítottuk Metró Üzemigazgatóságunk felé. Kérjük, amennyiben a jövőben hasonló esetet tapasztal – bár őszintén reméljük, hogy nem kerül erre sor – az állomáson lévő forgalmi ügyeletest értesítse az esetről. Utazási kultúránkon valóban van még némi javítanivaló.

4. Rongáló a HÉVen

Tájékoztatjuk, hogy a videó alapján sajnos nem tehetünk feljelentést.
     
5. Nagykörúti megállók

Levelét továbbítottuk a Villamos Üzemigazgatóság felé, annak érdekében, hogy a 4-es, 6-os vonalon dolgozó valamennyi járművezető figyelmét hívják fel a pontos megállás fontosságára.
     
6. Munkafegyelem

Járműveink tisztítását egy takarító cég végzi, munkájuk minőségét rendszeresen ellenőrizzük, amennyiben hiányosságot, nem megfelelő minőséget tapasztalunk, természetesen jelezzük a vállalkozó felé. A járművek mosása, tisztítása a telephelyen történik, melyre a műszak végeztével kerül sor. Amennyiben a jármű szennyezettsége olyan, hogy az utasok szállítására nem megengedhető, akkor a jármű telephelyre való beállítására kell intézkedést tenni. Mint már korábban írtuk ennek a megállapodásnak a felülvizsgálata folyamatban van.

A járművezetőinknek a forgalomban mindenkor a KRESZ előírásainak megfelelően kell részt venniük. Mivel a mobiltelefonok menet közbeni használatát a KRESZ tiltja, természetesen ez járművezetőinknek sem engedélyezett. Társaságunk folyamatosan ellenőrzi a vezetők munkavégzését, szabálysértés esetén munkáltatói jogkörben felelősségre vonást eszközöl, a járművezetők oktatásán pedig kiemelten kezeljük a balesetmentes közlekedés fontosságát.

A járműveken elhelyezett zárt láncú URH berendezések kézibeszélőjén keresztül történő telefonbeszélgetések a Közlekedési Főfelügyelet engedélye alapján megengedettek, mivel a járművezetőknek tárcsázniuk nem kell, beszélgetést csak a központ forgalomirányító diszpécsere kezdeményezhet. Egy-egy ilyen beszélgetés nem tarthat tovább 1-2 percnél és a járművezetőink oktatásán is külön hangsúlyozzuk, a lehetőség szerinti álló helyzetben történő használatot.
     
7. Óvatosan a dörzsivel.

A grafiti által okozott károk megelőzése és megszűntetése társaságunknál komoly feladat, amelynek megoldásával több éve foglalkozunk. Jelentős eredményeket sikerült elérnünk a védekezés terén, de továbbra is szükségünk van a védekezés mellett is előforduló grafiti károk helyreállítására.

8. Jegyautomata összefoglaló

A jegyárusító automaták üzemeltetését és karbantartását 1998. november 1-jétől a Protokon Kft. végzi vállalkozási szerződés alapján. Az automaták működésével kapcsolatos észrevételeket a szolgálati helyeken rendszeresített Vásárlók Könyvében, illetve a gépek meghibásodását a 06-80-200-831 ingyenesen hívható zöld számon lehet bejelenteni. Munkatársaink kötelesek az automaták működésével kapcsolatosan kulturált tájékoztatást adni és a hiba elhárításához szükséges bejelentést megtenni.

Őszintén sajnáljuk, hogy a készülékből nem tudtak jegyet vásárolni. Az illetéktelen személyek szándékos rongálásától azonban sajnos nem tudjuk a készülékeket megvédeni. Éppen emiatt, a jegykiadó automaták működését rendszeresen ellenőrzik a fent említett kft. munkatársai. Mivel az Önök pénzét elnyelte az automata, ezért engedjék meg, hogy az elszenvedett károk enyhítésére postázzunk Önöknek 1-1 darab vonaljegyet. Ennek érdekében kérjük, adják meg nevüket, postacímüket.

A leírtak alapján a forgalmi irodán dolgozók figyelmét felhívjuk a kultúrált kiszolgálás fontosságára és betartására.
     
9. Világvárosi közlekedés

Levele alapján a 20-as autóbuszvezető figyelmét felhívjuk a kulturált, utasorientált magatartás fontosságára és annak betartását folyamatosan ellenőrizni fogjuk.

2007. július 3-án a kérdéses időszakban a 151-es járat indulásai a menetrendben előírtakkal (16.05, 16.13, 16.21, 16.29) szemben Kőbánya városközpont végállomásról az alábbiak szerint alakultak tekintve, hogy egyik autóbusz meghibásodott, mégpedig az, melynek 16.05-kor kellett volna indulnia, ezért a soron következő járat a saját menetrendjéhez képest korábban, 16.10-kor indult el utasításra. Utasunk minden bizonnyal ezt az autóbuszt láthatta a végállomásról „elrobogni”.

A bejelentés szerint 20 perc várakozás után indult a következő autóbusz, ugyanakkor a  rendelkezésünkre álló adatokból az állapítható meg, hogy 16.10 és a 16.32 közötti indulás között indult még egy busz, mégpedig 16.21-kor. Ennek az autóbusznak a tényleges elindulását alátámasztja a helyazonosító rendszer által rögzített adat is, illetve járművezetőnk is e szerint vezette forgalmi munkalapját.

Megemlíti azt is, hogy a várakozás ideje alatt beérkezett két autóbusz is, melyek azonban nem álltak be a felszállóhelyre, hanem félreálltak a végállomás területén. Ez valóban így történt: 16.22-kor érkezett egy autóbusz, amelynek 16.37-kor kellett továbbindulnia, majd 16.28-kor volt érkezése a másik járatnak, de műszaki pihenőidőre félreállt a végállomás területén.
     
10. Amikor nem viccből fut valaki a villamos után…

Levele alapján az érintett 28-as villamosvezető figyelmét felhívtuk a figyelmesebb ajtózárásra, annak ellenére, hogy járatainkon valóban nem lehet kerékpárt szállítani.
     
11. Pályázati felhívás

Kérjük, hogy a fotók mellé pontos adatok (rendszám, vonal) megadásával segítse munkánkat, hogy a járművet minél előbb takaríthassuk.

12. Add át a helyed kampány!

Tájékoztatjuk arról, hogy a BKV udvariassági kampányt indított, melynek keretében 2007. július 7-ét neveztük ki a „figyelmesség napjának”. Ezen a napon a Moszkva térről többször is Mesevillamos indult, melyen a gyerekek együtt utazhattak Süsüvel a sárkánnyal, illetve a mese többi szereplőjével. Süsü és barátai arra hívták fel a gyerekek figyelmét, hogy kellemesebb az utazás, ha udvariasak vagyunk egymáshoz.

A BKV ezzel a kampánnyal azt szeretné, ha az utasok a lehető legkellemesebben közlekedhetnének. Úgy véljük, hogy a közlekedési kultúra „széthintését” már a gyerekkorban el kell kezdeni, ezért például Süsü hangja egész nyáron hallható lesz a Combinókon, ahogy előzékenységre kéri az utasokat. Utasaink figyelmét pedig a villamosokon lévő matricákkal is felhívjuk az udvariasság fontosságára.

Szintén a kampány része volt a kedden 23 órakor kezdődött rendkívüli előadás az Astoria metróállomáson. Itt négy színművész, Ónodi Eszter, Pindroch Csaba, Fenyő Iván és Kolovratnik Krisztián azt mutatta be, hogyan kell a mozgólépcsőn helyesen, a jobb oldalon közlekedni, illetve a kampány része még az Adja át Ön is a helyét illetve Add át a helyed te is plakátok valemennyi járatunkon. Az utóbbi inkább a fiatalabb korosztályhoz szólt.

Köszönjük, hogy időt és energiát fordított arra, hogy írjon nekünk, Társaságunk járművein kellemes utazást kívánunk Önnek.

Budapest, 2007. augusztus 6.

Üdvözlettel: BKV Zrt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik