Közélet

A BKV válaszolt

Tisztelt Gál Mihály! 

Köszönjük, hogy Önök – Társaságunk szakembereivel együtt – azon munkálkodnak, hogy a BKV-t kedvelők lelkes táborát növeljék és e célok támogatása érdekében egy internetes portált is üzemeltetnek.

Járműveink takarítását egy külső cég végzi, mellyel az előző vezetés kötött szerződést. A Társaságunkhoz érkezett sok kifogás, panasz miatt jelenleg felülvizsgáljuk ezt a megállapodást, hiszen utasaink mellett mi is érzékeljük a felvetett problémákat. Olyan megoldást keresünk, ami szűkös anyagi kereteink között is lehetővé tesz egy magasabb színvonalú szolgáltatást.

A megállók takarítására vonatkozóan lényeges megemlítenünk, hogy azok tisztántartása, karbantartása kis mértékben a BKV Zrt., nagyobb mértékben az FKF Zrt., valamint az illetékes önkormányzat feladata. Szakembereink jelzik a gondokat (pl.: megállóhelyi hulladékgyűjtők gyakoribb ürítése) az FKF Zrt. felé. Ezt már többször megtettük és a továbbiakban is megtesszük. Arra kérjük Önöket, hogy ezt tegyék meg Önök is, amikor problémát tapasztalnak. A járművek tisztántartására tett törekvéseink ellenére (pl.: minden reggel tisztán forgalomba adott járművek, szennyezés esetén azonnali takarításra való intézkedés) sajnos továbbra is nagy kihívást jelentenek a vandál, „firkálós”, „hajléktalan” stb. utazásai. Mi is keressük a megoldást egy biztonságosabb és komfortosabb közlekedési morál kialakítására. Első lépésként az éjszakai járatainkon lesznek biztonsági őrök, vélhetően augusztus közepétől (amennyiben eredményes lesz az erre kiírt közbeszerzés). Jó javaslat a gyorsreagálású csapat felállítása, megvizsgáljuk ezt a lehetőséget is.

Bízunk benne, hogy az Önök segítségével is hozzájárulhatunk egy európai színvonalú közlekedési kultúra kialakításához.

Budapest, 2007. július 25.

Üdvözlettel: Szüts Katalin ügyfélszolgálat-vezető

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik