Közélet

Ilyenek lesznek a pavilonok Normafánál

Legutóbb akkor írtunk pavilonokról, amikor a margitszigeti vendéglátóipari egységek terveit mutattuk meg nektek. Most azonban újabb jó hírrel szolgálhatunk: az Építész Közlöny júniusi számából kiderül, milyen tervek érkeztek a Budapest Főváros XII. kerület Hegyvidék Önkormányzata pályázatára.

A Városligettel és hévízgyógyfürdővel kapcsolatos tervek mellett a Normafára tervezett pavilonokat is bemutatja az Építész Közlöny júniusi száma. Ebből kiderül, hogy az esőbeállókat és pavilonokat főleg az alábbi helyekre szánják:

  • a fogaskerekű tervezett végállomásához (Eötvös út 48. szám alatti ingatlan területe),
  • a Normafa Síház mellé (jelenleg parkoló),
  • az Anna-rét mellé és a Libegő felső végállomásához,
  • a gyermekvasút Széchényi-hegyi végállomásához, illetve
  • a Fácános (Béla király út 59/e. szám alatti ingatlan területe) környezetére.

A kioszkoknak több funkciójuk is lesz: a vendéglátás és jegyárusítás mellett esőbeállóként, öltözőnek, kölcsönzőnek és egyéb kereskedelmi tevékenységekhez is lehet őket használni. A döntésben részt vevő bizottság tagja volt többek között Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Eltér István építész, a Magyar Építész Kamara alelnöke is. Az értékelésnél figyelembe vették a karakteres, egyedi arculatot, azt, hogy mennyire passzol a (szó szerinti) környezetbe és mennyire tudja betölteni az említett funkciókat. Emellett fő szempont volt még a gazdaságosság is: nemcsak az, hogy mennyibe kerül a gyártás, de az üzemeltetés és a szerelhetőség, illetve szállíthatóság költsége is számított.

A beérkezett 31 pályaműből 9-et találtak díjazásra vagy megvételre alkalmasnak.

Nem is nagyon húzzuk tovább a szót, mutatjuk a galériát, ahol ezeket láthatjátok. Az első kettőt “csak” díjazták, a többit viszont meg is vásárolta a Hegyvidék.

Galéria
Rangsorolás nélkül díj, 800.000 Ft (Szerző: Borbás Réka, Borbás Renáta, Szarvas R. Zoltán, Szigony J.Gergely,Szintén Bianka)

Fejléckép: Fortepan.hu/Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény

Ajánlott videó

Olvasói sztorik