Gazdaság

Tokaji aszút fog forgalmazni az amerikai Costco

Tokaji aszút fog forgalmazni az egyik legnagyobb amerikai áruházlánc, a Costco; a Tokaj Kereskedőház Zrt. 10 évre szóló, évi legalább 2,5 millió dolláros üzletet kötött.

A tokaji borvidék legnagyobb, állami tulajdonú pincészete 2001-es évjáratú, díszdobozos csomagolású, 3 puttonyos aszút fog az áruházláncnak szállítani, évente 250 ezer palackot. Ez az Egyesült Államokba irányuló éves magyar borexport 10 százaléka.

A Costco – amely jelenleg nem forgalmaz magyar terméket – 2007-ben a világ vezető kiskereskedelmi lánca lett a minőségi borok forgalmazása terén, 2009-es árbevétele elérte a 71 milliárd dollárt.

Kiss István, a pincészet igazgatója elmondta: a kereskedőháznak kétmilliós tétele van a 2001-es 3 puttonyos aszúból, ami el is fog fogyni. Később évjáratot váltanak, annál is inkább, mert a 2001-es borokat más piacokra is szállítják. A pincészet – amelynek más borai is jelen vannak az Egyesült Államokban, de szinte elhanyagolható mennyiségben – arra fog törekedni, hogy az elkövetkező években bővítse piacát, tárgyal például a Walmart üzletlánccal is.

Azt mondta, a nagy távolság ellenére megéri a borok amerikai forgalmazása, mivel egy palackot az európaihoz képest kétszeres áron lehet értékesíteni, a Costco 15-20 dollárért fog kínálni egy fél literes palackot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik