Élet-Stílus

Az öt szeretetnyelv saját fazonra szabva.

Az öt szeretetnyelvről már bizonyára sokan és sokat hallottatok, amelyet 1992-ben Gary Chapman egy amerikai párkapcsolati tanácsadó dolgozott ki, írt le. Elsősorban pároknak és a mindennapok megkönnyítésére szánta, de azóta kiderült, hogy emberek között létrejövő bármilyen tranzakciónál helye van. Legyen az szülő gyerek vagy akár munkatársi kapcsolat. Hiszen a szeretet normál, alap esetben mindenkiben benne lakik, a nyelvét pedig anyanyelvi szinten illik beszélni, és érteni.

Mi is az öt szeretetnyelv? Szándékosan nem számozom meg a felsorolást, majd elmondom miért.

  • Elismerő szavak
  • Testi érintés
  • Minőségi idő
  • Szívességek
  • Ajándékozás

 

szeretetnyelv

Tehát amiért nem számoztam annak oka az, hogy nincs rangsor. Egyformán fontos mind az öt, de személye válogatja, hogy kinek melyik a legfontosabb. Be is lépett a képbe az önismeret, annak felismerése, hogy tudjam számomra mi az első, mi a második, és így tovább. Mit szeretek kapni a társamtól? Nagy valószínűséggel az adáskor is ezt fogom preferálni. Azért hogy kifejezzem iránta a szeretetem azt fogom neki adni, amit én is szeretek kapni.

Több, mint ideális lenne, ha mindenki tisztában lenne a saját maga által kidolgozott rangsorral, ezt írásba foglalná, és új kapcsolat kialakításakor, (vagy egy régi újjáélesztésekor) mint egy nyelvvizsga bizonyítványt maga előtt, a másik orra elé tolná. Ekkor elővenné a másik is a maga okosságát, “nyelvvizsgáját” összenéznék, összehasonlítanák, és kezdődhetne is a szeretetteljes kommunikáció. Lefektetnék a szabályokat: miszerint egy fél órás testi kontaktus (hát és fejvakarás,) egyenlő fél óra szívességgel, (ami egy komplett wc. takarítás). :)))

Persze addig amíg ez nem bevált gyakorlat, vagy nem tudjuk kihúzni társunkból az ő fontossági sorrendjét szerencsés, ha jól megfigyeljük őt. Mit ad nekem, mit tesz értem? Abból tudom megállapítani, hogy azt szeretné ő is megkapni tőlem.

Vonatkoztassunk el az általános emberi, valamint társkapcsolatoktól és nézzük meg mi a helyzet a szeretetnyelvvel a szexben?

A szexuális együttlét azt gondolnánk csak a testi érintésről szól, pedig egyáltalán nem. Megdöbbentő, hogy mind az öt szeretetnyelvnek helye van a szeretkezésben, és mennyire működőképes a személyre szabottan felállított rangsor. A másik érdekesség, hogy nem csak a szentimentálisnak és romantikusnak kikiáltott nőkre, hanem a “racionálisan” gondolkodó férfiakra is pont ugyanúgy igaz és hat. Lehet nem közvetlenül az aktus alatt használja mindenki mind az ötöt, de az elő és utójáték alatt feltétlenül kell hogy szerepük legyen.

Nézzünk példát.:

Ha egy nőnek az első helyen áll a minőségi idő, a másodikon az elismerő szavak, és csak leghátul a testi kapcsolat, akkor rettenetesen megsértődik, sőt a feje is megfájdul, ha párja a fotelban ülve, tévézés közben némán alányúl, mert éppen felállt a cerkája.

Ugyanebben a szituációban egy testi érintést első helyre tévő nő leveszi magáról a bugyit, párjáról a boxert, odatérdel a fotel elé, vagy fölé, és még a tévé sem fogja zavarni.

Férfi aki a testi érintést csak sokadik helyre sorolja, (mert bizony ilyen is van!) lehet sokkal jobban fog örülni , ha munkából hazaérve, meghallgatja kedvese mi történt vele egész nap, megeszi a finom meleg vacsorát, majd megadja a nőnek is amit az kíván.

Sőt, olyan férfi is akad, aki szárnyakat kap néhány szótól ami a férfiasságát dicséri és ennek hatására olyat tesz amitől a csillagot is lerúgja a nő az égről örömében.

A szívességnek, ajándéknak az elő és utójátékban van hatalmas szerepe, akár az ágy megigazításával, vagy egy pohár víz kínálásával.

 

Rendkívül sok a variációs lehetőség. A lényeg, hogy ismerd magad, és ismerd meg a párod. Ha segítségül tudod, tudjátok hívni a kommunikációt, akkor szerencsések vagytok, illetve fejlett szexuális kultúrával rendelkeztek. Ha nehéz beszélni róla, akkor figyeld társad gesztusait, reakcióit, kezdeményezéseit, mozdulatait, erejét, ritmusát, mert mindennel magát fejezi ki. Azt kéri amit ad, illetve azt ad, amit kér.

Innen már csak egy ugrás a tudomására hozni, hogy te mit szeretnél. Vagy beszéd nélkül ez is csak vargabetű?

Ahhh, és már megint itt vagyunk a beszélgetésnél! Ráültem a kommunikáció nevű vesszőparipámra.:)

És igen, olvasatomban akár tetszik akár nem, létezik a szívességi szex is, egymást szerető, tisztelő emberek között, anélkül, hogy azt személyes szabadság megsértésnek, vagy erőszaknak minősíteném.

Vigyázat! Ha már nagyon alaposan kiismertétek egymást akkor nehogy beleszürküljetek a rutinba. A szeretnyelv sorrendje külső körülmények hatására változhat, velünk együtt fejlődhet. Nem szentírás, csak támpont és segítség!

A témában megjelent könyv:

 

5 szeretenyelv könyvborító

 

Nagyon hasznos és élvezetes megfigyeléseket kívánok!

Puszi Bársony :)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik