Szórakozás

„Mike egy hűtlen” – írta egy vandál a kocsijára, pedig nem is így hívják, és még csak nem is férfi

„Sikítottam. Csodálkozom, hogy senki sem hallotta meg a környéken, mert olyan hangosan sikoltoztam” – írta le az amerikai nő a pillanatot, amikor meglátta az autóját.

Egy Washington DC-ben élő autótulajdonosnak igen kellemetlen meglepetésben volt része nemrégiben: hatalmas üzenetek fogadták a kocsija motorháztetején és mindkét oldalán, amiket egy fekete festékszóróval készített valaki. Az ismeretlen vandál emellett a visszapillantókat is letörte, valamint a jármű első és hátsó szélvédőjét is betörte, és a rendszámtáblát is olvashatatlanná tette a festékszóróval.

Mike egy hűtlen – állt a felirat a kocsin, pedig az autó tulajdonosát egyáltalán nem így hívják, és még csak nem is férfi.

Az áldozat, Nedra Brantley, egy veterán katona azt mondta az NBC Washington riporterének, hogy november 14-én, vasárnap reggel fedezte fel a piros Mitsubishi Outlander Sportjában keletkezett károkat.

Sikítottam. Meglep, hogy a környéken senki sem hallott meg, mert olyan hangosan sikítottam, hiszen nem számítottam rá, hogy ez fog történni

– mondta Brantley kedden az autója mellett, majd azzal folytatta, hogy fogalma sincs, ki lehet az a Mike, és azt szeretné, ha a rendőrség megtalálná a vandált, mert nyilvánvalóan összetévesztették valakivel.

A nő és a biztosítója dolgoznak az ügyön, miközben arra várnak, hogy a hatóságok felderítsék az esetet, ám egyelőre nem tudni, ki lehetett az elkövető. Ahogy azt sem ki lehetett az a bizonyos Mike, akinek a kocsijával a vandál összetévesztette Brantley autóját.

Ha másért nem is, az elképesztő beleéléssel magyarázó riporter miatt érdemes megnézni a csatorna riportját az ügyről.

aaa

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik