Kultúra

Pa-dö-dö emlékkönyv (X)

Pa-dö-dö. Káosz, amit szeretet, elfogadás, hűség, barátság, szabadság, lojalitás tart össze. Amíg világ a világ. Ez a könyv első olvasatra biztosan gyorsnak tűnik, de az igazság közben az, hogy a lányok még akkor is vitatkoztak azon, hogy miről írjunk, amikor már rég nyomdában volt. Egyáltalán, legyen könyv? – merült fel a kérdés,
szerencsére túl későn.

Györgyi: Én azt akarom, hogy legyen, amilyenek mi vagyunk!

Mari: Válságban vagyok! Az volt a koncepció, hogy megkérdezzük az ismerőseinket, azokat az embereket, akikkel valamiért, valamilyen módon összehozott minket az élet, hogy mire emlékeznek velünk kapcsolatban. Mert mi nem túl
sokmindenre…

Szóval, legyen ez egy emlékkönyv

Falusi Mariann, énekesnő. A fővárosi Zeneművészeti Akadémián tanult, később szerepelt a Ki Mit Tud?-on.

Az ember még a párjának sem könnyen adja meg a szabadságot, sokszor az ő életét akarja élni, be akarja zárni. De ha kicsiben, azaz egy párkapcsolatban képesek vagyunk tiszteletben tartani a másik akaratát és személyiségét, akkor nagyobb eséllyel fogunk tiszteletben tartani minden emberi akaratot és személyiséget.

A szabad gondolkodásban, a megértésben, a toleranciában hiszek, illetve abban, hogy mindenkinek saját magával kell foglalkoznia és a maximumot kell nyújtania a saját területén. A szabadon élni és szabadon élni hagyni.

Lang Györgyi, énekesnő, műsorvezető, színésznő.
A Pa-Dö-Dö első fellépése 1988-ban volt az Interpop fesztiválon. Egy évvel később kiadták első lemezüket Pa-Dö-Dő I. néven. 1990-ben nagy sikert aratott Kiabálj! című albumuk.

A nevetés nagyon fontos. Minden nap kell nevetni. Azzal tudod magad fizikailag, lelkileg kikapcsolni.

Ha tudom valakiről, hogy utál, akkor mindent megteszek, hogy megszeressen, s amikor elérem, már nem érdekel. Főként, amikor kiderül róla, hogy ugyanolyan nagy barom, mint amilyen azelőtt volt, mielőtt megszerettettem magam vele.

A nőknek csak akkor szabadna szülniük, amikor a saját életüket már jó alaposan élték egy ideig. De hát akkor már megöregszünk, na.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik