Nagyvilág europoli

Balatoni fejlesztésekről és agrártámogatásokról kérdezi az EU az Orbán-kormányt

MTI/EPA pool/John Thys
MTI/EPA pool/John Thys
A válaszokon múlhat, Brüsszel elfogadja-e a magyar helyreállítási tervet.

Amint megírtuk, pénteken levelet küldött  az Európai Bizottság a magyar és a lengyel kormánynak. A Politico már akkor arról írt, hogy az Orbán-kormánynak szóló levélben a bizottság a közbeszerzésekkel és a magyarországi korrupcióval kapcsolatos kérdéseket tesz fel. A kormányoknak két hónapjuk van a válaszadásra, a testület pedig ezek alapján dönti el, hogy befogadja-e a magyar és a lengyel helyreállítási tervet.

A brüsszeli lap újságírói azóta megszerezték a leveleket, és mint a hvg.hu szemléjéből kiderül, Gert-Jan Koopman költségvetési főigazgató 16 kérdést intézett a magyar hatóságokhoz. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az elmúlt években többször előfordult, hogy az unió csalás elleni hivatala, az OLAF vizsgálatott kezdett egy Magyarországot érintő ügyben, mire a magyar kormány inkább kivonta az adott projektet az uniós finanszírozás alól, és a hazai költségvetésből fizette ki.

A Politico szerint a levél kitér a Balaton-környéki fejlesztésekre, utalva azokra az aggodalmakra, melyek szerint Orbán Viktor barátai és rokonai kaptak uniós támogatásokat a térségben. Az Európai Bizottság azt kéri a magyar kormánytól, hogy közölje a balatoni projektek finanszírozására fordított uniós forrásokból származó összegeket, és nevezze meg az uniós agrártámogatások tíz legnagyobb magyarországi kedvezményezettjét is, továbbá kitértek az Országos Bírósági Hivatal elnökének túlhatalmára, és érdeklődnek a ferihegyi repülőtér visszavásárálásáról is.

Kiemelt kép: Orbán Viktor nyilatkozik az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozójára érkezésekor Brüsszelben 2021. június 24-én.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik