Minden kongresszus és tisztújítás után vannak olyan beadványok, amelyek kifogásolnak egy-egy döntést – közölte Nyakó István, az MSZP szóvivője csütörtökön annak kapcsán, hogy több kongresszusi döntést is megtámadtak szocialisták az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottságánál. Simon Gábor nem kívánt nyilatkozni.
A Hírszerző úgy tudja, az etikai bizottság a vasárnapi újabb kongresszusig már biztosan nem hoz döntést. A beadványok vitatják az EP-listát és a tisztújítás egyes elemeit is. A legkomolyabbnak vehető kifogás elnökségi tagokat is érint: ha a bizottság elfogadja a beadvány érvelését, többek megválasztása nem tekinthető érvényesnek.
A szóvivő hangsúlyozta: a párt alapszabálya természetesen arra is ad lehetőséget, hogy ha valaki nem elégedett a döntéssel, akkor más jogorvoslati lehetőséget kereshet.
A hírportál értesülése szerint az alig két héttel ezelőtti MSZP-kongresszus három döntését is kifogásolják párttagok, ezért már a múlt héten két beadvánnyal fordultak az Országos Etikai és Egyeztető Bizottsághoz (OEEB). A testület elnöke, Simon Gábor nem kívánt nyilatkozni a Hírszerzőnek.
Van, aki azzal érvel, hogy Gyurcsány Ferenc pártelnöki lemondásával kvázi érvénytelen az általa előterjesztett európai parlamenti választási lista, amelyet Göncz Kinga külügyminiszter vezet, ezért új listára van szükség.
A másik két kifogásból az egyik a párt gazdasági működését ellenőrző Központi Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöki posztját vitatja. Ebben mindössze egy szavazat döntött Tukacs István javára.
A lap úgy tudja, háromszor is újraszámolták a voksokat, de a poszt korábbi tulajdonosa, Keller László azt állítja, hogy egy szavazat érvényes volt, amit a szavazatszámláló bizottság érvénytelennek tekintett. Ha igazat ad neki az OEEB, akkor meg kell ismételni a választást, de a lap forrásai szerint formailag egyértelműen érvénytelen volt a vitatott szavazat.
A harmadik beadvány azt kifogásolja, hogy bár az alapszabályban az szerepel, hogy egy-egy tisztség elnyeréséhez a kongresszusi küldöttek felének plusz egynek az igen szavazata szükséges, a kongresszus illetékes bizottsága úgy döntött: az érvényes szavazatok felét plusz egyet is elegendőnek tart.
