Tudomány

Franciaországban betiltják a cirkuszi vadállatok használatát

Franciaországban csütörtökön olyan törvényt fogadtak el, amely betiltja a cirkuszokban a vadállatok használatát – írja az AFP. A tilalom két év múlva lép életbe, hét év múlva pedig már tartani sem lehet az érintett fajokat. Az állatjogi javaslatról 2020 óta folyik a vita.

Amennyiben Emmanuel Macron aláírja a jogszabályt, öt éven belül a delfinshow-kat, azonnal hatállyal pedig a nyércfarmokat is felszámolják.

Vadállatokat emellett televíziós műsorokban, nightclubokban és magánrendezvényeken sem lehet majd használni. Európában eddig több mint 20 ország tiltotta be, vagy szigorította jelentősen az állatok szórakoztatásra való használatát.

mlorenzphotography / Getty Images

A javaslatot több cirkuszi érdekelt is elítélte, William Kerwich, a cirkuszi állatidomárok szövetségének feje szerint az intézményekben nem bánnak rosszul az élőlényekkel. A közvélemény-kutatások alapján ugyanakkor a franciák többsége támogatja a döntést, egyes természetvédelmi csoportok pedig úgy vélik, hogy a szabály nem elég szigorú.

A törvény az állatokkal való rossz bánásmód büntetését is fokozza, a kiszabható maximális börtönbüntetés immár öt év, a bírság pedig 75 ezer euró. Emellett a házi kedvencekkel való kereskedelmet is szigorítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik