Foci

Trezeguet edzőt buktatott

A francia veterán duplájára építő Hercules legyőzte a Sevillát, s ez Antonio Alvarez állásába került.

A Barcelonát is megtréfáló Hercules újabb „nagyvadat” ejtett, az alicantei kiscsapat vasárnap este a Sevillát győzte le 2-0-ra, a Juventus együttesétől érkező David Trezeguet két góljával. A Bajnokok Ligájából idő előtt kieső Sevilla jelenleg hetedik a tabellán, a csapat első bajnoki veresége azonban lépésre késztette a vezetést.

Antonio Alvarezzel így megesett az a szégyen, hogy az idei spanyol szezon első menesztett edzőjévé vált. A klub nem hezitált sokat, azon melegében beiktatta az 54 éves Gregorio Manzanót, aki korábban az Atléticót, a Málagát és idén nyárig a Mallorcát vezette, utóbbival tavaly épp a Sevillát szorongatta meg – az andalúz csapat végül megcsípte a Bl-selejtezőt érő negyedik helyet, míg az egy ponttal lemaradó Mallorca az ötödik lett.

Alvarez mindössze hat hónapot töltött a Sevilla kispadján, a Manolo Jimenezt váltó szakemberrel – a már említett negyedik helyen kívül – spanyol kupát is nyert a Sevilla, amely a nemzetközi porondon azonban csúnyán felsült.

A Braga ellen 5-3-as összesítéssel elvesztett BL-selejtező után az Európa Ligában is rosszul rajtolt, hisz otthonában kapott ki 1-0-ra a Paris Saint-Germain együttesétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik