Foci

Magára talált a Chelsea

A csapatkapitány John Terry szerint együttese az első félidőben támadásból, szünet után védekezésből vizsgázott jelesre.

A Chelsea már az első félidő elején megnyugtató, kétgólos előnyre tett szerte a vendég Olympique Marseille ellen, viszont a folytatásban csak kapufákig jutott (Essien bosszankodhatott, kétszer is), ellenben a dél-franciák játéka feljavult, s a hajrában többször is feladatot adtak a hazai védelemnek.

„A második félidőben megvolt az esélyünk arra, hogy növeljük a különbséget, ám a franciák is jól futballoztak, míg a mi labdatartásunk visszaesett” – árulta el a Sky Sports News-nak. „Engedtük, hogy magukra találjanak, s ez nem a legjobb, viszont prímán védekeztünk, s ez dicséretes.”

„Múlt héten két vereséget szenvedtünk” – tette hozzá a középső védő. „Nem ehhez szoktunk hozzá, így meglehetősen óvatosan készültünk a találkozóra. Szerencsére jól sikerült. Nem kaptunk gólt, de szereztünk három pontot, és megerősítettük helyzetünket a csoport élén.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik