A Kolumbiával vívott, szeptember 7-i barátságos mérkőzés után a szövetség két játékost fél évre eltiltott, tizenegyet pedig pénzbüntetéssel sújtott, mert a hivatalnokok szerint illetlenül viselkedett egy olyan partin, amelyen családtagok és barátok mellett ismeretlen nők is résztvettek.
A volt Barcelona-játékos, Rafael Marquez vezette csoport levélben követeli Nestor De La Torrénak, a szövetség válogatott ügyekben illetékes vezetőjének lemondását. A viszony egyébként már akkor feszültté vált a felek között, amikor a nemzeti csapat a nyári, dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntőjében kikapott az argentinoktól.
A főtitkár, Decio De Maria mindenesetre azt mondta: a probléma megoldásán fáradoznak, és bízik benne, hogy még a Venezuela legjobbjai elleni, október 12-i barátságos találkozó előtt rendeződik a helyzet.