A dortmundiak a Leverkusen elleni hazai blama óta megállíthatatlanok. Minden csapatrészükben hemzsegnek a fiatal tehetségek (Hummels, Szubotics, Sven Bender, Götze), egyikük, a török válogatott Nuri Sahin máris hírnevet szerzett magának a posztján. A mélységi irányító úgy véli, társaiban még több lehetőség rejlik.
A Dortmund legutóbbi két bajnokijának mérlege: két győzelem, 8-1-es különbség. Pedig ebből az egyik a Schalke elleni Ruhr-vidéki derbi volt (3-1), míg hazai környezetben a Kaiserslautern ellen szerveztek fesztivált a „darazsak”, Sahin három gólpasszal villant az 5-0-val zárult találkozón.
„Távolról sem értük el azt a szintet, amelyre képesek vagyunk. Az a jó ebben a társaságban, hogy élvezetből futballozunk. A Kaiserslautern ellen kamatozott az akaratunk és a hajlamunk az örömfutballra” – értékelt a játékos a BVB honlapján. „Az elején ugyan meglepett minket a ’Lautern, az első gólunk után viszont fantasztikusan játszottunk.”
„Edzőnknek szinte el kell tiltania minket a gyakorlásoktól, olyan nagy a csapatban a buzgalom” – folytatta a játékos. „Mindenki játszani akar, s az egészséges versenyhelyzet még jobb teljesítményekhez vezethet.”