Foci

Messi és Pastore az argentin keretben

A Barcelona és a Palermo klasszisa is helyet kapott a Japán elleni barátságos mérkőzésre készülő dél-amerikaiak keretében.

Sergio Batista megbízott – de az eredmények alapján hamarosan „véglegesített” – argentin szövetségi kapitány kijelölte a Japán elleni október 8-i találkozóra készülő keretét. A szakember annak ellenére beválogatta a sérült Lionel Messit is, hogy a katalán klub csillaga bokasérülése miatt egyelőre harcképtelen.

Messi az Atlético elleni hétvégi bajnokin szenvedett csúnya bokasérülést azt követően, hogy a madridiak védője, az azóta két meccsre eltiltott Tomas Ujfalusi igencsak „megdorgálta”. Beválogatása több kérdőjelt is felvet, egyben kiválthatja a Barcelona edzőjének, Pep Guardiolának a nemtetszését is – utóbbi inkább azt szeretné, ha a játékos pihenne.

Batista listáját az argentin szövetség hivatalos honlapján (afa.org.ar) is megerősítette. Messi mellett több feltörekvő fiatal – elsősorban a palermói Javier Pastore – is tagja a társaságnak, míg a vb után „visszakerülők” közül a spanyolok ellen remeklő Andres D’Alessandro valamint a Getafe kapusa, Oscar Ustari is meggyőzték mesterüket a közös munkát illetően.

Az argentin keret
Kapusok:
Oscar Ustari (Getafe), Mariano Andujar (Catania), Sergio Romero (Alkmaar)
Védők: Gabriel Milito (Barcelona), Javier Zanetti (Inter), Walter Samuel (Inter), Nicolas Burdisso (Roma), Pablo Zabaleta (Manchester City), Martin Demichelis (Bayern Münhen), Gabriel Heinze (Marseille)
Középpályások: Angel Di Maria, Fernando Gago (mindkettő Real Madrid), Javier Mascherano (Barcelona), Jose Sosa (Napoli), Esteban Cambiasso (Inter), Mario Bolatti (Fiorentina), Javier Pastore (Palermo), Andres D’Alessandro (Internacional), Nicolas Gaitan (Benfica)
Csatárok: Gonzalo Higuain (Real Madrid), Lionel Messi (Barcelona), Sergio Aguero (Atlético Madrid), Diego Milito, (Inter), Ezequiel Lavezzi (Napoli), Carlos Tévez (Manchester City)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik

részvételi adatok

ORSZÁGOS RÉSZVÉTEL
2022
részletes adatok