Nagyvilág

Pattanásig feszül a húr a lengyel-fehérorosz határon

Viktor Tolochko / Sputnik / AFP
Viktor Tolochko / Sputnik / AFP

A lengyel rohamrendőrök vonultak ki Lengyelország keleti határára, miután hétfőn több száz migráns próbált átjutni a szögesdrót-kerítésen Fehéroroszország felől. A túloldalon továbbra is több ezer migráns várakozik, ezért a lengyel hatóságok attól tartanak, hogy a feszültség tovább fokozódhat. Hatósági beszámolói szerint a helyzet éjszaka és kedd délelőtt is nyugodt volt, de a hétfőn történtek után minden lehetőségre felkészülnek. A lengyel védelmi minisztérium kedden azt közölte, hogy fehérorosz erők nagyobb csoportja indult meg a határon táborozó migránsok felé.

Katarzyna Zdanowicz, a régió határőrségének tisztje az AP-nek 3-4000-re becsülte a határ mentén összegyűlt migránsok számát, köztük körülbelül 800 az ideiglenes tábor lakója. A lengyel határőr szerint a fehérorosz hatóságok is nagy létszámban vannak jelen a határon, hogy ellenőrizzék, irányítsák az embereket.

A hétfői események után fokozódni látszik a hónapok óta tartó válság, amelynek során az Európai Unió tagállamai szerint Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök rezsimje kifejezetten ösztönzi a közel-keleti és észak-afrikai embereket, hogy illegálisan lépjenek be az EU területére. Az EU kedden a történtekre reagálva szigorította a fehéroroszországi tisztségviselőkre vonatkozó vízumszabályokat. A lépés elsősorban fehérorosz kormányzati tisztviselőket, képviselőket, diplomatákat és a legfelsőbb bírósági képviselőit sújtja.

A lengyel rendőrség által Twitteren közzétett videókban az látszik, hogy az emberek sátrakban húzzák meg magukat, és a fagyközeli hőmérsékleten tábortüzek mellett próbálnak főzni és melegedni. A lengyel rendőrség közleményben figyelmeztetett, hogy a lengyel határt csak a hivatalos határátkelőhelyeken és érvényes vízummal lehet átlépni. Ezzel együtt viszont kedden a legközelebbi, kuznicai átkelőhelyet lezárták.

Az ENSZ menekültügyi szervezetei – az UNHCR és a Nemzetközi Migrációs Szervezet – riasztónak nevezték a helyzetet, és közölték, hogy a lengyel és fehérorosz kormányt is felszólították, és felszólították, hogy az ad hoc tábor lakóinak nyújtsanak humanitárius segítséget.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és a védelmi minisztere kedden reggel határszemlét tartott. Litvánia kormánya ezzel szinte egy időben arra kérte a parlamentet, hogy hirdessen rendkívüli állapotot a fehérorosz határ mentén éjféltől egy hónapra.

Horst Seehofer, Németország leköszönő belügyminisztere azt mondta, az EU-tagországnak a Nyugat destabilizálására, egységesen ki kell állniuk az ellen, hogy Lukasenko nehéz sorsú embereket használ fel Vlagyimir Putyin orosz elnök támogatásával.

A lengyelek nagyon fontos szolgálatot teljesítenek egész Európa számára

– fogalmazott a német külügyminiszter.

A jelek szerint a menedékkérők nagy része turistavízummal repült Minszkbe, onnan pedig bérkocsival utazott a lengyel határig. Noha augusztusban több légitársaság felfüggesztette az Irakból Minszkbe tartó közvetlen járatokat, sokan Szíriából, Törökországból, az Egyesült Arab Emírségekből és Oroszországból repültek Fehéroroszországba – derül ki az AP által szemlézett friss uniós migrációs jelentésekből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik