Élet-Stílus

Alig hitte el a nő, miért dobta a férfi az első randi után

webphotographeer / Getty Images
webphotographeer / Getty Images
A párkeresés, a randiappok elterjedésével sem lett egyszerűbb, csak másképpen bonyolult. Az okostelefonok képernyőin sorjázó profilok azt az illúziót keltik, hogy a lehetőségek száma szinte végtelen, ezért az emberek egyre könnyebben döntenek úgy, hogy inkább új emberrel próbálkoznak. Néha egészen abszurd indokokkal.

Egy Jackie nevű nőt például azért ejtett egy pasi, mert túl korán nyúlt a kenyereskosárba az étteremben – írja a Mirror című brit bulvárlap.

Jackie egy Ryan nevű férfival randizott. Egy étteremben vacsoráztak, és a nő azt hitte, minden a lehető legjobban alakult, mindketten remekül érezték magukat. Másnap azonban kapott egy üzenetet a férfitől, amiben az állt, hogy bár nem is tévedett nagyot, tett valamit az este folyamán, ami miatt Ryan nem akar vele többé találkozni.

szia, a tegnap este nagyon jó volt, de miután láttam, hogy azonnal nekiestél a zsemléknek, amikor kihozták az asztalhoz, nem hiszem, hogy szeretném veled folytatni. mindenki tudja, hogy illik legalább öt percet várni, mielőtt az ember enni kezd az ingyen kenyérből.

Jackie annyira megdöbbent az üzeneten, hogy kiposztolta a Twitterre. A bejegyzést rövid idő alatt több mint 180 ezren kedvelték, és rengetegen hozzá is szóltak.

A többség nem érti, mi volt Ryan problémája, hiszen az éttermi zsemlék frissen, még melegen a legjobbak, voltak azonban, akik a férfival értettek egyet. Utóbbiak szerint a túl korai kenyérhabzsolás mohóságra vall, ami nem a legkellemesebb tulajdonság, és ha valaki már az első randin így viselkedik, később biztos csak rosszabb lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik