Sport

Amerikába megy a Barca sztárja

Két évvel azután, hogy elkelt az amatőrbörzén (draft), a spanyol kosárlabda legnagyobb ígéretének tartott Ricky Rubio aláírt az NBA-ben szereplő Minnesota Timberwolveshoz.

A jelenleg 20 esztendős irányítót a 2009-es draft ötödik helyén választotta ki a Minnesota Timberwolves, ám a játékos akkor még a spanyol DKV Juventut kosarasa volt. Rubióra 5,7 millió dolláros kivásárlási záradék volt akkori eggyüttesénél, melynek kapcsán megyezett egymással a két gárda, ám a tehetség visszatáncolt.

2009. szeptember 1-én öt évre írt alá a katalán sztárcsapathoz, a Barcelonához, de az új kontraktusába volt foglalva, hogy a 2010-11-es szezont követően elmehet az NBA-be. Ekkor már “csak” 1,4 millió dollár volt a kivásárlási ára, melyből 500 ezret állhatott a Minnesota. Rubio aztán június elején határozta el, hogy csatlakozik a Timberwolveshoz, múlt héten ezt be is jelentette, majd kedden a klub is közölte az egyezség tényét a közvéleménnyel.

Az észak-amerikai profiliga során Rubio volt az első ledraftolt játékos, aki már a ’90-es években született, míg Spanyolországban rekorder azzal, hogy már 14 évesen bemutatkozott az élvonalban. A válogatott színeiben a 2008-as pekingi olimpián ezüstérmet, a 2009-es lengyelországi Eb-n aranyérmet nyert.

A Barcelonával a spanyol bajnoki cím és kupa mellé az Euroleague trófeáját is begyűjtötte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik