Foci

Edzőváltásra készülnek Hamburgban

Holland lapértesülések szerint a német Hamburg Steve McClarent szeretné megnyerni vezetőedzőnek.

A holland éllovas jelenlegi trénere, Steve McClaren azok után került képbe a Hamburgnál, hogy kiderült, az elnök elsőszámú jelöltje, Gerard Houllier a Wolfsburghoz tart.

A HSV első embere, Bernd Hoffmann a hírek szerint elégedetlen a jelenlegi tréner, Bruno Labbadia munkájával, miután a csapat hetedik a Bundesligában, és annak ellenére váltani akar, hogy csapata elődöntős az Európa Ligában, amelyben a Gera Zoltánt is soraiban tudó Fulham lesz az ellenfele.

McClaren korábban UEFA-kupa-döntőt játszott a Middlesbrough együttesével, majd szövetségi kapitány volt, de irányításával Anglia képtelen volt eljutni a 2008-as Európa-bajnokságra.

Kirúgása után meg sem állt Enschedéig, ahol remek munkát végez: az általa irányított Twente tavaly második volt, most pedig éllovas a holland labdarúgó-bajnokságban.

Egyébként a 48 éves szakvezető jelenlegi megállapodása 2011 nyaráig szól, így a Hamburgnak, ha valóban őt akarja, nem csak vele, hanem a Twentével is meg kell egyeznie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik