Tudomány

Polgárháborús tömegsírra bukkantak Spanyolországban

Újabb polgárháborús tömegsírra bukkantak Spanyolországban, Zaragoza városától 50 kilométerre – írja az MTI. A helyszínen különös kegyetlenséggel meggyilkolt civil áldozatokat temettek el. José Vidal, a feltárást szervező Mariano Castillo Egyesültet elnöke szerint a civileket a kezüknél és lábuknál kötözték össze, megkínozták, majd fejbe lőtték.

Mint elmondta, az ásatás során eddig nagyjából 15-20 holttestre, 20 és 40 év közötti férfiak és nők maradványaira bukkantak.

A belchitei temető területén szeptember végén kezdődtek meg a vizsgálatok, az előzetesen földradarral végzett elemzések több lehetséges tömegsírt mutattak ki. A szakértők szerint az első, most feltárt nyughely lehet a legnagyobb.

A korabeli beszámolók alapján a kutatók arra számítanak, hogy legalább 150 áldozat maradványai kerülnek majd elő. Az érintetteket 1936 júliusa és szeptembere között végeztek ki a Francisco Franco tábornokot támogató fasiszta falangisták.

STF / AFP

A csontokat DNS-vizsgálattal próbálják azonosítani, hogy a hozzátartozók megadhassák a végtisztességet az áldozatoknak. Vidal szerint akiket nem sikerül azonosítani, vagy rokonságát felkutatni, azokat is méltó módon temetik el, és emlékművet állítanak nekik.

Belchite a polgárháborúban teljesen megsemmisült, a települést az eredeti falu mellett építették újra lakói. Az egykori Belchite romjai szellemfaluként maradtak fenn, egyfajta polgárháborús emlékműként, amely turisták és forgatócsoportok sokaságát vonzza.

Az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháború áldozatainak számát 600-800 ezerre becsülik, közülük több tízezren jelöletlen sírokban nyugszanak az ország különböző pontjain.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik