Élet-Stílus

Összeillő Charles Manson tetkót csináltatott egy pár, amihez Manson hamvait is felhasználták

A bizarr tiszteletadásnak köszönhetően már mindkettejükben van egy kis Manson.

Charles Manson maradványai részévé váltak egy pár hátborzongató tisztelgésének a sorozatgyilkos előtt. A fanatikus rajongók külön fizettek azért, hogy olyan tintát használjanak a tetoválásukhoz, amelybe állítólag Manson hamvait is belekeverték – közölte a TMZ.

Patrick Boos, a Niagra Falls-i férfi, aki ezzel a különleges módszerrel tetováltatta magára a sorozatgyilkos portréját, azt mondta a portálnak, hogy a felesége, Deanne akart lenni az első nő akart, akinek olyan tetoválása van, aminek a tintájába belekeverték Manson hamvait is. Boos pedig nem akarta, hogy a nő egyedül csinálja végig az egészet, ezért csináltatott ő is magának egy Mansont ábrázoló tetkót.

A férfinak a combját, a nőnek pedig az alsó lábszárát varrták ki, és a különleges tinta az elmondásuk szerint összesen 1600 dollárba – azaz kicsit több mint félmillió forintba – került.

Ryan Almighty tetoválóművész a portálnak azt mesélte, hogy Manson hamvait egyrészt a vörös tintával keveri össze, másrészt a tetoválás kontúrjaihoz használt fekete tintába is rak belőle. A tetoválóművész állítólag olyan emberektől szerezte a hátborzongató maradványokat, akik a szétszórt hamvakat összegyűjtötték Manson temetésén, és egyszer már használta a hamvakat, Boos szintén Mansont idéző arctetkójához, ami egy Helter Skelter-felirat.

A férfi azt tervezi, hogy egy harmadik Manson témájú tetkója is lesz, de az valószínűleg a banda egyik női tagját fogja ábrázol.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ryan Almighty Gillikin (@humanbloodartist) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ryan Almighty Gillikin (@humanbloodartist) által megosztott bejegyzés

Ajánlott videó

Olvasói sztorik