Sport

NFL: izgalmas végjátékban nyert a bajnok

A címvédő New Orleans Saints 17 pontos előnyről kis híján kikapott a vendég Dallas Cowboys ellen a profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) csütörtöki játéknapján.

A címvédő New Orleans-i együttesaz első negyed után már 17-0-ra vezetett, a folytatásban Dallas David Buehler mezőnygóljával kezdte meg a felzárkózást, és olyannyira lendületbe jött, hogy alig hat perccel a vége előtt Tashard Choice futott touchdownjával átvette a vezetést.

A Saints azonban összekapta magát, és Drew Brees 1:55-tel a vége előtt, egy 89 yardos menetelés során szerezte a meccsen egyetlen TD-átadását, amelyből Lance Moore döntötte el a meccset. A Dallas így az edzőváltás óta, két győzelem után először szenvedett vereséget.

Az AFC keleti csoportjában érdekelt New York Jets és New England Patriots fej fej mellett halad: 9-2-re alakította a mérlegét a Cincinnati Bengals, illetve a Detroit Lions elleni sikerrel.

A 17-10-ről induló hajrában a hazai pályán játszó Jets Brad Smith 89 yardos kick off-visszahordással döntötte el a meccset, majd a New York-iak védői a saját végzónáján belül vitték földre az ellen irányítóját, s az ezért kapott két ponttal alakult ki a 26-10-es végeredmény.

A New England csapatát irányítója vezette győzelemre. Tom Brady fantasztikusan játszott, 341 yardot passzolt, és nem kevesebb mint négy touchdownhoz asszisztált Detroitban.

NFL, alapszakasz, 12. játékhét:
Detroit Lions-New England Patriots 24-45
Dallas Cowboys- New Orleans Saints 27-30
New York Jets-Cincinnati Bengals 26-10

Ajánlott videó

Olvasói sztorik