Bokros Lajos azt mondta, hogy az MSZP rövid távú válságkezelésével az ország elkerülheti a csődöt, de a program a fellendülést nem alapozza meg. A politikus úgy vélekedett: a Fidesz még azt is tagadja, hogy válságkezelésre lenne szükség. „A reformok tagadása, a válságkezelés tagadása szocialistábbá teszi a Fideszt, mint maga a szocialista párt” – jelentette ki Bokros Lajos.
A politikus az ország jelenlegi helyzetéért első helyen az MSZP-t tette felelőssé, azonban hozzátette: „a Fidesznek nincs programja, stratégiája. Tagadja a válságot, és szeretné azt a túlköltekező politikát folytatni, amelyet különben bírál”.
