Shani Davis nemcsak a pályán, hanem az interjúszobában is határozott
Fotó: Europress Fotóügynökség
A gyorskorcsolyázók többsége laza, mosolygós és barátságos, nem kivétel ez alól az egyik legemberibbnek, legközvetlenebbnek tartott sztár, a kétszeres olimpiai bajnok Shani Davis sem.
Az amerikai nagypályás gyorskorcsolyázó 2006-ban, Torinóban és 2010-ben, Vancouverben is megnyerte az 1000 méteres versenyt. Ennek a számnak ezúttal is ő a legnagyobb esélyese, míg 1500-on reméli, hogy az előző két ötkarikás játékokon szerzett ezüstérme után végre a világ tetejére állhat.
Van azonban olyan újságíró, aki úgy véli, Davisnek választania kell a kettő között, fel is tette a kérdést: ha előre kéne döntenie, mit részesítene előnyben, egy harmadik aranyat 1000 méteren vagy a sportág legrangosabb versenyszámaként számon tartott 1500-on diadalmaskodna inkább?
A már öltöző felé sétáló versenyző félig visszafordulva lenézett a kezeire, megvonta a vállát és vigyorogva azt válaszolta: két kezem van, két aranyérmet is foghatok egyszerre!