Ésszel és ne érzelemből
Méltósággal, sértetlenül elválni a másiktól: nagyjából így lehetne összefoglalni azt a belső vágyat, amit akkor érzünk, amikor egyértelműen a végéhez érkeztünk a párkapcsolatnak. Az alkalmi viszonyoknak néha úgy van vége, hogy egyszer csak eltűnik az egyik fél – előfordulhat, hogy ghostingol, jobb esetben búcsúszöveget is ír. Az a fajta hozzáállás, hogy képesek legyünk egymástól tisztességesen elválni, feltételez egyfajta szakítási készséget. Ezt senki nem tanítja, az évek és a tapasztalat mutathatja meg az utat.
Az elválás, a szakítás a szerelmi kapcsolatok végét jelenti, és azért is emelem ki a szerelmi kapcsolatokat, mert a másfajta alapokon nyugvó házasságok, párkapcsolatok a közös célok miatt sok esetben tartósabbak lehetnek. Hogy beleszeretünk valakibe, és viszonyunk kölcsönös és szép kapcsolatként indul, teljesen hétköznapi dolog – ahogy az is, hogy idővel bekövetkezik az elválás. Ez a körforgás minden emberi kapcsolatunkban jelen van, legyen az akár munkahelyi, baráti viszony, így a szerelmi kapcsolatok sem maradnak ki a sorból. Azonban nem szükségszerű, hogy úgy szakítsunk, hogy mély és tartós sebeket okozzunk egymásnak. A fájó mondatok, fenyegetések, kiabálások sehova nem vezetnek, és ezekkel csak megutáljuk egymást.
A szerelemkultusz egyértelműen azt tanítja meg nekünk, hogy a párkapcsolatokon dolgozni kell, hogy működjenek és tartósak legyenek. De meddig érdemes erőltetni, és mikor jön el az a pont, amikor szembe kellene néznünk a ténnyel, hogy vége?
Szakítani stresszes, de nagyon
A szakítások egyértelmű okain (mint például a fizikai-érzelmi-szexuális bántalmazás) túl általában akkor következhet be a végleges döntés, amikor erősen érezzük, a párkapcsolat összeegyeztethetetlen az egyéni célokkal. Ilyen lehet az egyetemi évek után a munka és karrier építése, illetve a családalapítás is hasonló ok. A zsonglőrködés sokakra jellemző, hiszen olykor valóban nehéz egyensúlyozni a párkapcsolat-munka-barátok/család sokszögben.
A fiatal felnőttkorban azt a kérdést érdemes feltenni, hogy valóban támogatja-e a párkapcsolat és a partner a törekvéseinket. Gördít-e a párunk akadályt a céljaink elérése elé? Hasonló életet képzel-e el mint mi? Vannak-e közös célok, és azok mennyire megvalósíthatók az egyéni célkitűzések mellett? Ezeket már az ismerkedéskor is lehet valamennyire látni, például, ha randipartnerünk enyhe cinizmussal megkérdezi, hogy mégis meddig tart majd az az egyetem vagy másoddiplomás képzés. Ezt már vehetjük is jelzésnek arra, hogy nem biztos, hogy hosszú távon működhet a dolog.
Ha már régóta tart a kapcsolat, az elválás rendkívül fájdalmas lehet. Azon túl, hogy a külön utakra lépés előtt fontos rendezni az addigi közös életet, az elválás érzelmi része mindenkit megvisel. Azt is, aki szakít, és azt is, akivel szakítanak.
A gyász folyamata (ami természetes a szakításoknál) elkezdődik, majd megreked, és könnyen találhatjuk magunkat abban a szituációban, hogy utáljuk a másikat, de képtelenek vagyunk megválni tőle. Ezek a legfájdalmasabb szakítások. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha egyértelmű a szakítás, és az, aki valóban szeretne elmenni, képes felvállalni az elválással járó felelősséget. A szakítás stílusa tehát biztosan meghatározza azt is, hogy mennyire húzzuk el a stresszes időszakot.
El kell engedni, ha menni akar
Az a fél pedig, akivel éppen szakítanak, akkor könnyíti meg a helyzetet, ha elfogadja a döntést, elvégre ha ő lenne a másik helyében, ő sem szeretné kényelmetlenebbé tenni a helyzetet. Lehetséges, hogy nem értenek egyet abban, hogy miért szükséges a szakítás, de a tényt, hogy vége, mindkét félnek fontos elfogadnia. Ha már valaki kimondta, akkor célszerű minél hamarabb rendezni a közös ügyeket, mint például az anyagiak vagy a lakhatás.
Hogy elfogadjuk a szakítás tényét, nem azt jelenti, hogy mindenhonnan töröljük a másikat az életünkből, és azt sem, hogy hetekig, hónapokig sírunk telefonon vagy cseten. A közösségi médiáról nem fontos törölni egymást, elég csak kikövetni. Az érzelmi fájdalom akkor a legerősebb, ha hagyjuk, hogy szakítás után a harag és a stressz még nagyobb legyen. A saját lelki egészségünk érdekében ne késleltessük az elválást.
És ez arra a helyzetre is igaz, amikor érezzük, hogy jó döntés lenne a szakítás, de várjuk a csodát.
Ahhoz, hogy kevesebb fájdalmat okozzunk egymásnak, és méltósággal váljunk el, már akkor érdemes szakítani, amikor egyértelműen érezzük: a kapcsolat már nem kielégítő, és rég nem azt adja, amitől jól éreznénk magunkat. Sokan ragadnak benne olyan párkapcsolatokban, házasságokban, amikben elakadtak, és amikben nincs lehetőség a fejlődésre – csak az akadályok és gondok görgetése zajlik. Ha képesek vagyunk elhagyni azt a párkapcsolatot, amiben már nem jó együtt lenni, akkor végre teret adhatunk annak, ami igazán jó lenne. Ezért is kulcsfontosságú tudni, mikor jó döntés lépni a szakítás felé. Ha pedig nem megy, ha rendszeresen ugyanazt a hibát követjük el a szakításoknál, ha képtelenek vagyunk elfogadni, hogy vége, érdemes szakembert felkeresni, hogy segítsen megbirkózni a helyzettel.
Párkapcsolati és szexológiai tanácsadással foglalkozó szerzőnk korábbi cikkeit ide kattintva olvashatod el.
