Lope de Aguirre valamikor a XVI. század elején látta meg a napvilágot Baszkföldön egy szegény nemesi család második gyermekeként. Örökségben nem reménykedhetett, a papi szolgálat nem tűnt számára vonzónak, ezért 1534-ben az Újvilágba utazott szerencsét próbálni. Úgy tűnik, számításai nem váltak be, mert hamarosan lóidomárként tűnt Peruban – írja a Múlt-kor.hu.
Akkoriban polgárháborús viszonyok uralkodtak arrafelé, Aguierre a rossz oldalra állt, menekülnie kellett. Öt évvel később tért vissza, ekkor őrizetbe vették és Francisco de Esquivel bíró nyilvános korbácsolásra ítélte, amiért megszegte az indiánokat védő törvényeket. Aguirre bosszút esküdött, és ezzel kezdetét vette életének egyik leghírhedtebb epizódja, mely lerántja a leplet könyörtelen jelleméről. Három évig üldözte a bírót, a legenda szerint hatezer kilométert tett meg gyalogosan – elvei szerint ugyanis megalázott nemes addig nem ülhet lóra, amíg vissza nem szerezte becsületét.
Ismét bujkálni kényszerült, miközben a királyi hatalom elleni lázadásokból továbbra is kivette a részét, egy alkalommal még egy kormányzót is megölt. Ekkoriban ragadt rá az „Őrült” melléknév, különböző sérülésektől sánta volt, a keze csonka, amikor közel 50 évesen csatlakozott az alkirály akciójához a legendás El Dorado felkutatására.
Lázadás, árulás, gyilkosság
Lope de Aguirre vélhetően nem hitt az arany országának létezésében, hiszen korábban már több próbálkozás is kudarcba fulladt. Ez a vállalkozás is hamar nehézségekbe ütközött, pénzhiánnyal küszködtek, Aguirre megragadta az alkalmat, és három hónappal az indulást követően az elégedetlenkedőket felbujtva közösen legyilkolták a vezetőt, helyettesét és főbb híveit.
Az expedíció tovább folytatódott, ám lassanként összeesküvések, árulások és gyilkosságok kiismerhetetlen szövevénye alakult ki. Aguirre volt a cselszövők között a legádázabb, mesterkedésének számos nemes esett áldozatul, és az egykori vezető szeretőjének vére is az ő kezéhez tapadt. Megválasztása után nem sokkal az új parancsnok is gyilkosság áldozata lett, s ekkor Aguirre magához ragadta az expedíció irányítását.
Páratlan vezetői és szuggeszciós képességeinek felhasználásával meg tudta győzni az expedíció tagjait, hogy El Dorado keresése egy lehetetlen küldetés, helyette inkább térjenek vissza Peruba, lázadjanak fel az alkirály hatalma ellen, és hódítsák meg maguknak a gyarmatot.
Megölte a lányát
Majd mégis Venezuelában tevékenykedtek, több települést feldúltak, de árulások során egyre többen pártoltak el tőle, Aguirre helyzete teljesen tarthatatlanná vált, egyre többen pártoltak el tőle. Ekkor levelet írt II. Fülöpnek, melyben magára vállalta az összes bűntettet, majd figyelmeztette az uralkodót: „kivontam magam hatalmad alól, elszakadtam Spanyolországtól, hogy ezeken a földeken a lehető legnyersebb háborút vívjam, amit a földek csak el tudnak szenvedni”. A vég közeledtével görög tragédiába illő cselekedetet hajtott végre:
Lope de Aguirrét saját emberei lőtték le, mert attól tartottak, feltárja szörnyű gaztetteiket a hatóságok előtt. A király parancsára a holttestét felnégyelték és elrettentésül Venezuela különböző szegleteibe küldték szét. A spanyol fennhatóság alatt álló területeken jó ideig még a nevét is tilos volt kiejteni, kegyetlenségei és merész tervei azonban feledhetetlenné tették alakját, s helyet biztosítottak számára a történelemben.
