Kultúra

Űrben játszódó krimivel robbanna be a kortárs irodalomba Chris Hadfield

Youtube
Youtube
A Nemzeti Űrállomáson korábban békésen gitározó űrhajós most írói babérokra tör.

Az űrben három alkalommal is járt hatvankét éves Chris Hadfield az elmúlt években valódi világsztárrá vált: a Space Oddity 2013-ban, a Nemzetközi Űrállomáson való előadásával asztronautából hirtelen a világ egyik legismertebb emberévé vált, a világ minden pontján tömegeket megmozgató (2016-os budapesti előadásán mi is ott voltunk) férfi 2015-ben egy jórészt az űrben felvett zenei albummal állt elő, sőt, több könyvet is jegyzett.

Ezek eddig is az űrrepülésről szóltak, most azonban Hadfield jóval távolabb lépett a valóságtól, és a fikciós krimi műfajában próbálja ki magát: a néhány nappal ezelőtt megjelent The Apollo Murders (Az Apollo-gyilkosságok) az űrverseny évtizedébe, illetve a hetvenes évek hajnalára kalauzol el minket, ahol egymást érték a hajmeresztő események.

A könyv középpontjában egy (természetesen fiktív) 1973-as titkos Hold-misszió áll, aminek három űrhajósa közül nem mindenki az, akinek látszik, így a houstoni központban ülő repülésirányítóra hárul a feladat, hogy oldja meg a helyzetet, mégpedig úgy, hogy az események tőle négyszázezer kilométerre történnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik