Belföld

Már nemcsak Brüsszelnek és az ellenzéknek, hanem egész Európának üzenni akarnak a Békemenet szervezői

Bielik István/24.hu
Bielik István/24.hu

Kétféle üzenet megy, az egyik Brüsszelnek, a másik a helyi ellenzéknek

ezt mondta egy hete Csizmadia László, az október 23-i Békemenet főszervezője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című reggeli műsorában. Ma pedig ugyanebből a közrádiós műsorból derült ki az, hogy igazából

nem is kettő, hanem háromfelé megy az üzenet. 

„Egész Európának fogja üzenni az október 23-i békemenet, hogy tömegek állnak a nemzeti önállóságot védő magyar kormány mögött” – ezt mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátora.

Fricz Tamás szerint az első alkalom óta most van a legnagyobb szükség egy újabb Békemenetre. Így fogalmazott:

a brüsszeli bürokrácia, a Soros-hálózat, a globalista-liberális erők, pénzügyi körök végső leszámolásra készülnek, hogy az Orbán-kormány megbuktatásával olyan életformát vezessenek be, amelyet a magyarok elutasítanak. Meg kell tehát védeni a hagyományos értékeket, az életformát, a nemzeti önállóságot, a kereszténységet, a családpolitikát, és meg kell mutatni, hogy a magyarok ellenállnak a globális elit nyomásának – tette hozzá.

Az MTI arról is ír, hogy a Gazeta Polska című varsói hetilap főszerkesztője közölte, hogy akár több ezer lengyel is jöhet Budapestre jövő héten, mivel a koronavírus miatt a március 15-i ünnepségeken nem vehettek részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik