Belföld

Vadai Ágnes Márki-Zay Péternek: Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Vadai Ágnes nyílt levelet írt Márki-Zay Péternek, melyben a a DK frakcióvezető-helyettese többek közt úgy fogalmaz, „összeszorított szájjal hallgatta” az elmúlt napokban, amit Márki-Zay nyilatkozott. „Eddig csöndben voltam, mert azt hittem, hogy csak egy rossz 24 órád volt. Most azonban világos, hogy nem ez a helyzet”, fogalmazott Vadai.

Kapcsolódó
Dobrev Klára: Márki-Zay Péter Trump típusú élet-halál harccá változtatta a tisztességes versengést
A DK miniszterelnök-jelöltje szerint Márki-Zay visszahozta a gyűlölködést.

A levélben a frakcióvezető-helyettes ezt követően jelezte, hogy Dunakeszin azzal szólította meg egy házaspár, hogy „ jöttünk mi, hazaárulók szavazni”. Hozzátette: „a mi szavazóink, az ellenzék, és az általad is támogatott jelöltek szavazói”.

Ezt követően az alábbi vádakkal szembesíti Márki-Zayt:

  • „Arról nyilatkozol, hogy Dobrev Klára gyűlöletkampányt folytat ellened. Mit, Péter? Gyűlöletkampányt? Átgondolod te egyáltalán, amit mondasz?
  • Azt állítja egyik társad, persze nagy nyilvánosság előtt, hogy van DK-s alapszervezet, amelyik melletted áll. Péter! Nincs ilyen szervezet!
  • Az állítod, hogy a családod támadja a DK. Ki Péter? Megmondom én: közülünk senki!
  • Azt állítod, hogy a Fidesz Klára mellett mozgósít. Péter! Klára mellett? A lelked mélyén te is tudod, hogy egészen más a helyzet.
  • Azt állítod, hogy csak te jelented a reményt. Nem Péter! A reményt az ellenzéki összefogásra szavazó sok magyar jelenti.
  • Feszül szét az együttműködés a szavaid miatt. És nem az eltérő programok miatt, hanem mert ütsz-vágsz mindenkit, aki nem téged támogat ebben az amúgy nagyon szépnek és nemesnek indult előválasztási versenyben.”

Vadai úgy véli, Márki-Zay bántja az ellenzéki szavazókat, azt mondja, árulják a hazát, közben pedig rombolja a szövetséget.

Olyanokat állítasz, ami nincs vagy nem igaz. Kifordultál magadból. És nem tudom, hogy miért.

Zárásul a frakcióvezető-helyettes jelezte: egy politikus sorsa sem lehet fontosabb a haza sorsánál.

Még nincs késő, hogy visszatérj arra az útra, amely elvezet közös sikerünkhöz. Ha folytatod, lehet, hogy nyersz egy pillanatot, de elveszíted közös győzelmünk lehetőségét. És lehet, hogy a sors ezt megbocsátja neked, de mi, ellenzéki szavazók nem fogjuk

– írta Vadai Ágnes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik