Kultúra

Törölték Alanis Morissette európai turnéját, másodszorra is elmarad a budapesti koncert

Egy évvel ezelőtt a járvány volt a lemondás oka, most pedig a bizonytalanság és a logisztikai kihívások.

A hétszeres Grammy-, és tizenkétszeres Juno-díjas, minden idők legsikeresebb debütalbumával 1995-ben a világ zeneiparának közepébe csöppent Alanis Morissette a 2020. októberi budapesti koncertje után a november 3-i fellépést is lemondta – adta hírül a koncertet szervező Live Nation CEE. A koncertre már megvásárolt jegyek az új időpontra lesznek érvényesek, aminek időpontja nemsokára kiderül majd.

A kanadai-amerikai énekesnő a tavalyi körútját a koronavírus-járvány miatt mondta le, idén pedig arról beszélt, hogy

az Európa nagy részén még mindig fennálló, a teltházas rendezvények lebonyolításával kapcsolatos bizonytalanság, valamint a nagy utazó produkciók logisztikai kihívásai és a határátlépések nehézségei miatt

jutott erre a nehéz és szívszorító döntésre, majd hozzátette:

Keményen dolgozunk a szervezőkkel azon, hogy ezeket a dátumokat a lehető leghamarabb átütemezzük, addig is kérem, hogy tartsák meg a jegyeiket, mert azok az új időpontokra is érvényesek lesznek. Alig várom, hogy találkozhassunk, amilyen hamar csak lehetséges.

Van persze lehetőség a jegyek visszaváltására, ezt a tulajdonosknak a

refund@funcode.hu

címre írt levelükben kell jelezni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik