Élet-Stílus

Ne vezessen náthásan, baja eshet

autóvezetés (autó, kormánykerék)
autóvezetés (autó, kormánykerék)

A Cardiff Egyetem szakemberei szerint, ha betegen ül a volán mögé, az majdnem olyan veszélyes, mintha részegen tenné.

Érdemes kétszer is meggondolni, hogy náthásan autóba ülünk-e, vagy sem. A dolognak ugyanis a szakemberek szerint van kockázata, méghozzá éppen annyi, mint az ittas vezetésnek. A Cardiff Egyetem professzora, Andy Smith állítja, az influenza és a nátha pontosan ugyanúgy lelassíthatja a reakcióidőnket, ahogy azt két liter sör tenné.

Ha mindez nem volna elég, a betegségünk miatt – állítja a szakember – hajlamosabbak vagyunk közelebb autózni a többiekhez, növelve ezzel az összeütközés veszélyét. És még ott a tüsszögés is: vizsgálatok szerint azok, akik tüsszentenek a volán mögött, legalább három másodpercre nem az utat és a forgalmat nézik.

Az állítások alátámasztásához a professzor 50 náthás ember részvételével végzett kísérletet, amit összehasonlított további 50, egészséges tesztalany adataival. Az eredmények döbbenetesek lettek: a náthás sofőrök harmada szenvedett mérhető koncentrációzavartól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik