Kultúra

Az időskori demenciáról készít filmet egy pécsi orvos-rendező

Senior Guidance
Senior Guidance
A Kossuth- és Jászai-díjas színészek közreműködésével készülő film valós történetet dolgoz majd fel.

Az időskori demenciát bemutató mozifilmet készít a pécsi orvos-filmrendező, Vámos Zoltán  – tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem az MTI-t.

A gyémánt út pora című, a Nemzeti Filmintézet által adókedvezmény formájában támogatott alkotásban Vári Éva, Kútvölgyi Erzsébet, Koltai Róbert, Törőcsik Franciska, Elek Ferenc és Orosz Ákos is szerepet kap majd, alapját pedig egy valós,

korábban a rendezővel, illetve egy betegével a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában megtörtént eset adja.

Vámos úgy gondolja, hogy a hagyományos orvosi protokollon túl más módokon is lehet segíteni az időskori demenciával sújtott betegek életén:

Hiszem, ha ezt az üzenetet egy filmen keresztül eljuttatjuk az emberekhez, azzal rengeteg érintett családon tudunk segíteni

– mondta.

A gyémánt út porát október 2-án kezdik el forgatni Budapesten, és a tervek szerint 2022 őszén, az Alzheimer-kór világnapján mutatják majd be a nagyközönségnek.

A PTE emlékeztetett: Vámos 2018-ban már jegyzett egy filmet, ekkor mutatták be ugyanis a Szabó Erika főszereplésével készült Parázs a szívnek című romantikus drámáját, aminek középpontjában egy fiatal színész állt.

Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss jelentése alapján jelenleg több mint 55 millió ember szenved demenciában, vagyis időskori leépülésben, elbutulásban. A szervezet szerint az érintettek száma az elkövetkező évtizedekben drámaian emelkedhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik