Sport

„Feküdt és használhatatlan volt” – rejtélyes kór támadta meg a tavalyi év legjobb magyar sportolónőjét

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI

Rejtélyes betegségtől szenvedett Karakas Hedvig, a 2020-as év legjobb magyar sportolónőjének megválasztott dzsúdósa.

Az olimpia óta keveset lehetett hallani a Tokióban csupán egy mérkőzésen szerepelt cselgáncsozóról, aki a DIGI Sport híradójának elmesélte, félelmetes időszakon van túl.

„A versenynapom előtt egy fejfájással és egy perifériás látászavarral kezdődött az egész, aminek ott még nem igazán tulajdonítottam nagy jelentőséget. Úgy voltam vele, talán a fogyasztás vagy a stressz – amit alapvetően nem éreztem magamon – miatt történhetett. A verseny nem úgy sikerült, ahogy terveztem, utána pedig másfél hónapig egy elég komoly betegségbe keveredtem bele”

– kezdte történetét Karakas Hedvig.

„Folyamatos tüneteim voltak, mindig másfélék: volt benne egy hányásos-vírusos fertőzés, arcideg-bénulás, úgyhogy sok mindent összeszedtem. Folyamatosan kivizsgálásokra jártam, de szerencsére amiket – elég komoly betegségekre – megnéztek, az mind negatív lett.

Az olyan alapvető dolgokkal is problémám volt, mint az evés, nagyon sokat fogytam, nagyon sok izom le is épült rólam. De ez most már visszaállt, visszajött az étvágyam, most már úgy érzem, hogy rendben vagyok.

Karakas edzője, Toncs Péter is megszólalt tanítványával kapcsolatban, a szakember szerint tízpercnyi kocogás után is már levegőért kapkod a dzsúdós.

„Nem nagyon volt még elég időm ezt emészteni, mert sokáig elhúzódóan rosszul volt. Az olimpia előtt két nappal kezdődött, és egy-két hete állt talpra, addig feküdt, és használhatatlan volt.”

Azt még nem döntötte el a 31 éves sportoló, hogy indul-e Párizsban. A cél az, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon már el tudjon indulni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik