Élet-Stílus

Féláron fagyizhatunk ma

fagyi (fagyi, )
fagyi (fagyi, )

A „Fagylalt Napja” miatt olcsóbb ma a jeges nyalánkság.

Éljen! Végre a fagylaltnak is lett egy napja, méghozzá a mai, vagyis május 8. Ennek örömére országszerte több cukrászdában is féláron mérik majd a gombócokat. A rendezvény ötletgazdája egyébként az I Love Gelato, ahol a közelmúltban úgy döntöttek, újra megszerettetik velünk a fagyizást.


Fotó: AFP

A rendezvényhez csatlakozó cukrászdákban (melyek teljes listáját itt nézheti meg) a mai napon féláron kínálják a fagylaltot, de vannak olyan résztvevők is, melyek a „Fagylaltosok a hátrányos helyzetű gyermekekért” mottónak megfelelően egy-egy közintézményt látnak majd el fagyival. Például a szervező I Love Gelato csapata a Tűzoltó utcai Gyermekklinikára visznek majd fagyit. Míg a Corvin Sétányon lévő Sütibárban +1 vagy több fagylaltot vásárolhatunk, melynek bevételét a gyerekkórház kis betegeinek viszik majd.

Fagyitöri mindenkinek

Gondolta volna, hogy a fagylalt legalább 5000 éves? Pedig annyi. A kínai tehetősek már akkoriban is fogyasztottak jeges édességeket, melyek hóból, tejből és gyümölcsből készültek.

A Földközi-tenger környékére egyiptomi közvetítéssel jutott, így később már Nagy Sándor is élvezhette katonáival, sőt Hippokratész is, aki betegeinek ajánlotta gyógyírként.

Hozzánk osztrák közvetítéssel érkezett a 18. században és hamar kedveltté vált. Eközben Párizsban már meg is nyitott az első fagylaltot is árusító kávéház, ám a fagyi ennek ellenére is elérhetetlen maradt a nagyközönség számára. Egészen az ipari forradalomig, a jeges édesség folyamatos hűtése ugyanis nagy kihívás volt.

Egyébként egészen 1904-ig kelyhekből ették a fagyit, ekkor találta fel ugyanis Charles E. Miches a tölcsért és tette hordozhatóvá a fagylaltot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik