Élet-Stílus

Hipnózistól nőttek meg a mellei

melltartó (melltartó)
melltartó (melltartó)

A brit anya hiszi, hogy mellei a gondolat erejétől nőttek három kosárméretet.

A történet ott kezdődik, hogy egy fiatal, 26 éves nő, Ashley Weller, le akart fogyni. Sok mindent kipróbált, míg végül eljutott a műtőasztalra, ahol egy gyomorszűkítő műtéten esett át. Az eredmény látványos volt, néhány hónap alatt közel 89 kilótól szabadult meg. Csakhogy…

A jelentős súlyfelesleg nem csak Ashley azon testrészeiről tűnt el, ahonnan szerette volna. Az elsők között fogytak le a háromgyerekes édesanya mellei is. „Borzalmasan festettek, nem csak a fogyás, de a három gyerek szoptatása is nagyon megviselte – mesélte Ashley, akinek már nem maradt pénze újabb műtétre, ezért más megoldás után nézett.

Így talált Felix Economakisra, aki azt ígérte, 900 fontért – mindössze három alkalom alatt – három kosármérettel növeli a melleit. Hipnózissal. Ashley saját bevallása szerint először kételkedett, de aztán úgy döntött, nincs vesztenivalója és belevág. A kezelés sikerrel járt – állítólag –, Ashley pedig azóta 36C helyett 36E-s kosarat hord.

Persze joggal merül fel a kérdés, vajon mit csinált a terapeuta? Nos, saját bevallása szerint Felix a nő elméjével kommunikált, sőt, hozzáfért a tudatalattijához is. Itt feloldotta azokat a tudatalatti gátlásokat, melyek megakadályozták a melleit a növésben….

A valódi orvosok azonban nem hiszik el Ashley „csodás” történetét. Szerintük – ha nőttek is a mellei – azt csakis súlygyarapodás vagy hormonális változás idézhette elő.

Nézzen képet Ashleyről a kezelés előttről és utánról, ide kattintva.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik