Nagyvilág

Dél-Korea újra tárgyalni szeretne Észak-Koreával

Mun Dzsein dél-koreai államfő kedden az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakának általános vitáján az Észak-Koreával folytatott nukleáris leszerelési tárgyalások mielőbbi újrafelvételét sürgette.

Mun szerint a lehető leghamarabb újra kell indítani a párbeszédet Szöul és Phenjan, illetve Washington és Phenjan között. Kijelentette, hogy amennyiben a két Korea és a környező országok is együtt tudnának dolgozni, úgy tartós békét sikerülhetne teremteni a régióban.

Hangsúlyozta, hogy Dél-Korea mindig is készen fog állni arra, hogy az együttműködés szellemében kezet nyújtson Észak-Koreának. Ugyanakkor arról is beszélt, hogy a phenjani vezetésnek alkalmazkodnia kell „egy új, közösségi korszakhoz”.

Az újabb észak-koreai rakétateszteket követően ismét feszültebbé vált a viszony Szöul és a kommunista állam vezetése között. Az észak-koreai fegyverkísérletek a nemzetközi közösség éles bírálatát, illetve aggodalmát váltották ki. Washington hangsúlyozta, hogy mindez sérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait, és fenyegetést jelent a kommunista ország szomszédaira.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik