Sport

Csütörtökön indul az űrbe az olimpiai láng

olimpiai láng (szocsi 2014, Rick Mastracchio, Mihail Tyurin, Kóicsi Vakata, olimpiai láng, )
olimpiai láng (szocsi 2014, Rick Mastracchio, Mihail Tyurin, Kóicsi Vakata, olimpiai láng, )

Nemzetközi legénység viszi csütörtökön az űrbe a 2014-es szocsi téli olimpia lángját.

Mihail Tyurin orosz űrhajós a repülés előtti napon Bajkonurban tartott tájékoztatón elmondta: a küldetésre külön készült a Nemzetközi Űrállomásra utazó háromfős legénység a csillagvárosi kiképző központban, mégpedig az űrviszonyokat szimuláló vizes laboratórium medencéjében.

Hozzátette, hogy az a fáklya, amelyet a moszkvai idő szerint csütörtök reggel startoló űrhajóval magukkal visznek, nem tér el semmiben attól, amely a téli olimpia kezdetéig bejárja egész Oroszországot. Szerinte bizonyára azért, mert azt rakétatechnológiában jártas szakemberek készítették.


Még sosem járt az űrben
Fotó: AFP

Az ötkarikás játékok történetében először jut ki a világűrbe az olimpiai láng, és ott is megszervezték a stafétát. Mihail Tyurin az orosz (Roszkozmosz), Rick Mastracchio az amerikai (NASA) és Kóicsi Vakata a japán űrügynökség tapasztalt űrhajósai viszik az olimpiai jelképet magukkal a szocsi játékok színeivel feldíszített Szojuz-TMA-11M számú űrhajó fedélzetén.

A fáklyát a Nemzetközi Űrállomáson dolgozó 2. számú legénység tagjai, Oleg Kotov és Szergej Rjazanszkij viszik majd ki a nyílt űrbe, és a 3. számú csapattal lévő Fjodor Jurcsihin orosz űrhajós hozza majd azt vissza a Földre a jövő hétfőn.

Az űrhajósok arról is beszámoltak, hogy az űrállomáson működő távközlési eszközök segítségével figyelemmel követhetik majd a szocsi olimpiát és szurkolhatnak országuk sportolóinak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik