Belföld

Újraélesztéshez siettek a mentők, egy sofőr utánuk rohant, hogy elállták az útját

OMSZ Facebook-oldala
OMSZ Facebook-oldala

Egy 45 év körüli nő újraélesztéséhez érkezett segítségül szombat este a Központi Rohamkocsi, ezért nem értek rá az életmentők szabad parkolóhelyet keresgélni a belvárosi Sas utcában – kezdi az eset leírását az Országos Mentőszolgálat. „A ház kapuja előtt megállva, gyorsan magukhoz vették eszközeiket, és rohantak is az emeletre a beteghez, akinél azonnal emelt szintű ellátás kezdődött. Az elszánt küzdelmet  azonban, az előszobából váratlanul bekiabáló idegen férfihang zavarta meg, aki a „mentő sofőrjét” kereste. A férfi ugyanis nem tudott tovább várakozni a kocsiban ülve, ezért gondolta, hogy kézbe veszi a dolgokat. A nyitva maradt ajtókat kihasználva, a mentők nyomába eredt és még a beteg lakásába is követte őket azért, hogy megkérje, álljanak el az útból.”

Perceknek kellett még eltelnie, amíg stabilizálni tudták a beteg állapotát a mentősök, egyik bajtársuk pedig csak ezután tudott egy időközben felszabadult helyre átállni a mentővel, írják. A luxusautó vezetője azonban továbbra is elégedetlen volt, feljelentéssel fenyegette a hivatásukat szolgáló mentőket, amiért „indokolatlanul sokáig használták a kék villogót.”

A jelenet után, végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a beteget a mentősök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik