Élet-Stílus

Tapasz a szúnyogok ellen

Két napra észrevétlenné válhatunk a vérszívók számára.

A szúnyogok a szén-dioxid-kipárolgás alapján veszik észre az embert, egy új találmánynak köszönhetően viszont leblokkolhatjuk a “radarjukat”, így a kellemetlen vérszívók akár napokra is elkerülhetnek minket – számol be az io9.com.

Kép forrása: io9.com
A Kite Pitch névre hallgató tapasz, készítői szerint összezavarja a szúnyogok szénmonoxid-érzékelőit, ehhez pedig nem kell mást tennünk, mint a kis tapaszt a ruhánkra ragasztani. Korábban a Nature című magazin, 2011-es júniusi számában jelent meg egy úttörő tanulmány arról, milyen módszerekkel lehet félrevezetni a szúnyogok érzékelését. Eszerint háromféle megoldás létezik:
1. Egy olyan vegyület, ami a széndioxidot utánozza. Mivel vonzza a szúnyogokat, a vegyianyagot csapdákba érdemes tölteni.
2. Egy olyan vegyület, ami úgy ahogy van, blokkolja a szúnyogok széndioxid felderítő képességét.
3. A harmadik vegyület megzavarja az érzeklőrendszert, túl sok ingert ad a szúnyognak, míg az állat össze nem zavarodik, mert nem tudja eldönteni, melyik célpontra repüljön rá.
Ha kíváncsi, mikor kerülhet a tapasz a boltok polcaira, vagy arra kik a készítők, kattintson ide.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik