Nagyvilág

Brutális gyilkosságsorozat: 30 falusit mészároltak le bozótvágó késekkel Kongóban

Bozótvágó késekkel és furkósbotokkal felfegyverzett szélsőségesek mészároltak le legalább harminc falusit a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén – közölték hétfőn helyi tisztségviselők és szemtanúk.

A távirati iroda azt írta: az elkövetők feltételezhetően a Szövetséges Demokratikus Erők (ADF) nevű fegyveres szervezet emberei voltak. A vérengzést az Észak-Kivu tartományban található Makutano faluban követték el.

Malielo Omeonga, a túlélők egyike arról számolt be, hogy fia keltette fel, amikor a támadók a falujukba érkeztek. Telefonon nyilatkozva elmondta, hogy fia nem élte túl a mészárlást.

Teljes a pusztítás. Az emberek szerteszét menekültek

– tette hozzá egy helyi jogvédő csoport szóvivője.

Helyi civilek szombaton egy másik vérontásról is beszámoltak, ezúttal a keleti Ituri tartományban.

Dieudonné Malangayi, az egyik helyi civil szervezet vezetője elmondta, hogy szemtanúk, túlélők elmondása szerint az ADF harcosai reggel érkeztek meg a Tsani Tsani és Mapasana feletti dombokhoz, ahol egész nap gyilkoltak.

Akik elmenekültek, 14 lefejezett holttestről számoltak be, és ez a szám várhatóan még nem végleges

– mondta el Malangayi.

Az ADF eredetileg ugandai muszlim lázadókból jött létre, és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet közép-afrikai szárnyaként hivatkozik rá.

A kongói katolikus egyház összesítése szerint az ADF 2013 óta legalább hatezer civilt ölt meg, és ezzel a leggyilkosabb fegyveres szervezetté vált a Kongói DK keleti részén. Az állami hatóságok május elején rendkívüli állapotot hirdettek Ituriban és a szomszédos Észak-Kivu tartományban, hogy véget vessenek az ADF és a lakosságot terrorizáló más fegyveres csoportok tevékenységének a térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik