Élet-Stílus

Meghalt a lottónyertes, aki milliókat osztott szét a családtagjai és a szomszédjai között

Margaret Loughrey éppen befejezte álmai otthonát az észak-írországi Strabaneben, amikor múlt héten holtan találták rá 56 éves korában – nyolc évvel azután, hogy megnyerte a 27 millió fontos (mai árfolyamon majdnem 11 millárd forintos) jackpotot.

Az EuroMillions nevű lottón nyolc évvel ezelőtt óriásit kaszáló Margaret Loughrey – akinek halálhíréről a Mirror számolt be –  egyáltalán nem volt garasoskodó, a pénz megnyerése után mi is megírtuk róla, hogy elosztogatja a nyereményét mivel ő maga is tudta, milyen az anyagi nélkülözés.

Az 56 éves nő akkor vette a szelvényt, amikor az észak-írországi Strabaneben lévő bungalójába sétált vissza a munkaügyi központból. Ebben az időszakban mindössze heti 58 font (23 ezer forint) segélyből élt.

Később családtagjait egyenként 1 millió fonttal ajándékozta meg, és nagylelkűen 5000 fontot adott a szomszédoknak a tanácsi lakótelepén. Előbbi 400 millió, utóbbi pedig 2 millió forintnak felel meg.

Szétosztja vagyonát a lottónyertes
Azt mondta, tudja, milyen nincstelennek lenni, így nem fog neki hiányozni az, ami soha nem volt meg.

Paul Gallagher, az egyik szomszédja – aki a helyi tanácsos is – a Belfast Telegraphnak elmondta, hogy a nő épp mostanra fejezte be „pajtának” becézett elhagyatott háza felújítását, amit többi között egy „kerek bádogtetővel” egészített ki, hogy álmai otthonává varázsolja az épületet.

Egy bungalóban lakott mellette, és a pajta éppen akkor készült el, azt hiszem. Kár, hogy nem élvezhette az új otthonát

– mesélte a tanácsos.

Loughrey nyereménye egy részét egy 125 ezer fontos (50,7 millió forintos) bungalóból, egy kocsmából és egy szabadidőközponttá alakított egykori malomból álló ingatlankomplexumra költötte.

A lottónyertes 2019-ben azt állította, hogy már csak 5 millió fontja (azaz 2 milliárd forintja) maradt, és azt is hozzátette, hogy a jackpot megnyerése tönkretette az életét, ezért úgy érzi, már sosem lesz nyugalma, amíg él.

A napot, amikor rájött, hogy megnyerte a jackpotot, így idézte fel akkor:

Szerdán reggel hétkor keltem fel, és bekapcsoltam a televíziót. Egyszer csak jött ez a gondolat, így megnéztem a számokat, és ott voltak. Egyszerűen sokkos állapotban voltam, és legalább tízszer ellenőriztem. Kisétáltam a hátsó kertbe, és ott ültem egy darabig – mielőtt visszamentem volna és újra ellenőriztem. Legalább öt órán át járkáltam a házban, mielőtt rácsörögtem a bátyámra, és megkértem, hogy hívjon fel.

A helyi rendőrség azt közölte, nem tekintik gyanúsnak a nő halálának a körülményeit, de azért egy boncolást elvégeztek rajta.

A Mirror pedig azt írja Margaret Loughreyről, hogy nem volt házas, és gyerekei sem voltak, de a négy testvére tovább őrzi az asszony emlékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik