Sport

A szolnoki pólócsapat bravúrja Egerben

A Vodafone férfi vízilabda OB I szerdai rangadóján a bajnoki címvédő Eger hazai medencében döntetlent játszott a Szolnokkal.

A 15 forduló után a második helyen álló Eger és a negyedik pozíciót elfoglaló Szolnok bajnoki csatájának nemzetközi “mellékízt” adott, hogy a hazaiak a főtáblán négyes csoportjukban utolsóként végezve hivatalosan is elbúcsúztak hétvégén a Bajnokok Ligájától, ugyanakkor az Eurokupában vitézkedő Tisza-partiak még állnak a második számú európai sorozatban, és a döntőbe jutásért szállnak vízbe két hét múlva.

A látogatók szemszögéből akár korai Ek-főpróbának is felfogható meccset a szolnokiak kezdték jobban, a vezetés megkaparintása után az első negyedet 2-1-re meg is nyerték. A küzdő jelleg a második nyolc percben is sokkalta erősebbnek bizonyult a pontosságnál, mert egyre-másra kölcsönösen rontották el a felek a legjobb helyzeteket is, mígnem előbb a 2008-as ötkarikás aranyérmes Hosnyánszky Norbert pattintott bombával egyenlített.

A vendéglátók háromszoros olimpiai bajnoka, Biros Péter egy megúszás után ejtett parádésan a szolnoki kapuba (3-2). A különbség azonban a nagyszünetre elfogyott, a vendégek két ízben is egalizálni tudtak (4-4).

A harmadik játékrészben 5-4 után négy percig emberhátrányban játszott az Eger, amit alaposan kihasználtak a vendégek, hiszen 7-5-re elhúztak, s 8-5 is lehetett volna, ám büntetőt hibáztak. Ez utóbbi hiba böjtjeként a befejező negyed védhetetlen Hosnyánszky-lökettel indult (7-6) , így visszatértek a hazai remények. Meg is lett az egyenlítés: emberfór végén Biros alakította 7-7-re az állást.

Az újabb lehetőségeikkel azonban rosszul sáfárkodtak, s Marnitz Gergő kevesebb, mint fél perccel a vége előtt a hálóba pattintott (7-8). Csakhogy jött az igazi csattanó: hét másodperc volt már csak hátra, amikor Hosnyánszky harmadszor is betalált, így legalább egy pontot megmentett az Egernek (8-8).

Eredmény, férfi vízilabda OB I., 16. forduló
ZF-Eger – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 8-8 (1-2, 3-2, 1-3, 3-1)
gólszerzők: Hosnyánszky 3, Biros 2, Binder, Bátori , Mezei 1-1, illetve Negrean, Pásztor 2-2, Kovács O., Regős, Kis G., Marnitz 1-1

A-HID Szeged Beton VE – PVSK-Fűszért 11-6 (3-1, 2-2, 2-1, 4-2)
A legjobb dobók: Molnár, Somogyi 2-2, illetve Hoppál 2

Kaposvári VK – BVSC-Zugló 10-6

FTC-Fisher Klíma – TEVA-Vasas-UNIQA 7-17 (3-2, 1-6, 2-5, 1-4)
A legjobb dobók: Czigány, Varga 2-2, illetve Brguljan 4, Boskovic, Kiss, Katonás, Steinmetz, Vámos, Vörös 2-2

OSC – Debrecen 4-13 (0-3, 1-4, 2-4, 1-2)
A legjobb dobók: Pecz 2, illetve Misic, Bugajcsuk 4-4

Groupama-Honvéd – KALO MÉH CS and K Szentesi VK 22-9

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik