Kultúra

Előzetest kapott A függetlenség napja rendezőjének új katasztrófafilmje

Youtube / Moonfall
Youtube / Moonfall
2022-ben a Hold letér a pályájáról, majd a Föld felé indul, hogy örökre véget vessen mindenféle életnek.

Roland Emmerich az elmmúlt huszonöt évben számtalan meglepő filmmel tette le a névjegyét a világvége-filmek kedvelői előtt, A függetlenség napja (1996), a Holnapután (2004), a 2012 (2009), illetve A függetlenség napja: Feltámadás (2016) után rövidesen pedig újra megpróbálja bevenni a mozikat, hiszen a koronavírus-járvány alatt is gőzerővel készítette a Moonfall-t, aminek első előzetesét az IGN tette közzé.

A nem túl bonyolult sztoriban egy rejtélyes erő eltéríti a Holdat a jól megszokott pályájáról, így az gőzerővel a Föld felé indul, végveszélybe sodorva a bolygót. A film néhány héttel az elkerülhetetlennek látszó ütközés előtt indul, mikor a korábbi NASA-űrhajós Jo Fowler (Halle Berry) hirtelen felismeri az emberiség túlélésének kulcsát, kollégái, illetve a döntéshozók azonban nem hisznek neki – leszámítva egy másik egykori asztronautát, Brian Harpert (Patrick Wilson) és az összeesküvés-elméleteket gyártó K. C. Housemant (őt a Trónok Harca Stamwell Tarlyja, John Bradley alakítja), akikkel együtt végül az űrbe indulnak, hogy kiderüljön:

a Hold egyáltalán nem az, aminek hosszú időn át hittük.

A film 2022. február 4-én érkezik az amerikai, illetve a brit mozikba, így némi késéssel Magyarországon is láthatjuk majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik